"Politikai átverés" lenne - mégsem a Jobbik a legnépszerűbb ellenzéki párt?
Volner János ex-jobbikos képviselő szerint a közvélemény-kutató cég jobbikos háttérintézmény volt
"Politikai átverés" lenne - mégsem a Jobbik a legnépszerűbb ellenzéki párt?

Forrás: Facebook/Volner Párt

2021. 03. 29.
Politikai átverésnek nevezte a Civitas Intézet által publikált, a Jobbik erősödését mutató közvélemény-kutatást a Volner Párt elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Volner János, aki korábban a Jobbikban politizált, közölte: a Civitas egy klasszikus jobbikos háttérintézmény volt, amelynek a volt vezetője szervesen részt vett a Jobbik programalkotásában, illetve a párt központi apparátusának a tagja volt.

A politikai átverésnek az is a célja, hogy a Jobbik javítsa pozícióit a baloldali összefogáson belül

- tette hozzá a politikus.

Azt mondta: a Jobbik most azzal próbálta átverni a választókat, hogy egy baloldali kötődésű volt országgyűlési képviselőt "ültetett" az intézet élére, Kész Zoltánt.

Ezzel próbálják elfedni azt, hogy a Jobbik erősödését jelző intézetet valójában a Jobbik finanszírozza, vélhetően mind a mai napig

- fűzte hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a 2019-es európai parlamenti választásokat megelőzően a szintén

a Jobbik által finanszírozott Iránytű Intézet 14 százalékra mérte a Jobbikot, amely végül 6 százalékos eredményt ért el.

Volner János úgy vélekedett, hogy a baloldali összefogás pártjai minél inkább megpróbálnak megszabadulni a baloldalt ténylegesen vezető DK-elnök, Gyurcsány Ferenc nevétől, ezért megpróbálnak úgy tenni, mintha a valóságostól eltérő volna az ellenzéki pártok erősorrendje.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!