Nemzetek Ligája: Jobban játszottunk, de kikaptunk az oroszoktól - VIDEÓ
A veresgé ellenére bizakodó a kapitány
Nemzetek Ligája: Jobban játszottunk, de kikaptunk az oroszoktól - VIDEÓ

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

2020. 09. 07.
A magyar labdarúgó-válogatott 3-2-re kikapott Oroszországtól vasárnap a Puskás Arénában a Nemzetek Ligája második fordulójában. A vereség ellenére biztató játékot produkált a válogatott. 

A két kör után három ponttal álló magyarok a sorozat következő mérkőzését október 11-én Szerbiában játsszák, Marco Rossi szövetségi kapitány együttese ugyanakkor három nappal korábban Európa-bajnoki pótselejtezőn Bulgáriában lép pályára.

Jól kezdett a magyar válogatott, de Szalai Attila óriási hibáját kis híján kihasználták az oroszok az 5. percben: egy indításra rendkívül rosszul helyezkedett a védő és még meg is botlott, így Anton Mirancsuk begyalogolhatott a kapuig, ám öt méterről mellé lőtt. Így sem kellett sokat várni a vendégek vezetésére, az első negyedóra végén a nem sokkal korábban hibázó Mirancsuk értékesítette ziccerét. A magyar csapat nem tört meg, több szép támadást vezetett Szoboszlai Dominik és Sallai Roland főszereplésével, előbbi láthatóan megkülönböztetett figyelmet kapott az orosz védőktől, akik többször is keményen odaléptek a Törökországban csodálatos szabadrúgás gólt szerző 19 éves középpályásnak.

Marco Rossi a szünetben a sárga lapos - ezzel a következő mérkőzést kihagyó - Sigér Dávid helyére Kalmár Zsoltot küldte pályára, de a középpályásnak még bemelegedni sem volt ideje amikor úgy tűnt, eldőlt a találkozó: mindössze 37 másodperc telt el, és Mário Fernandes betalált.

A háromgólos hátrány ellenére becsülettel támadott a magyar csapat és Sallai Roland remek emelésével - amelyet Kalmár tökéletes passza előzött meg - a 62. percben szépített. Nyolc perccel később pedig a csereként pályára lépő Nikolics Nemanja közeli találatával nyílttá tette a találkozót.

A 82. percben Cseri Tamás személyében újoncot is avatott a magyar válogatott, melynek tagjai a hajrában is hajtottak az egyenlítésért, de az eredmény nem változott.

(Fotó: MTI//Szigetváry Zsolt)
(Fotó: MTI//Szigetváry Zsolt)

A vereség ellenére bizakodó a kapitány

"A srácoknak is elmondtam, hogy balszerencsések voltunk, de a teljesítménnyel elégedettek lehetünk" - mondta a Puskás Arénában, a Nemzetek Ligája második fordulójában rendezett vasárnapi összecsapást követően az olasz szakember. Hozzátette, gyakorlatilag minden statisztikai mutatóban felülmúlták riválisukat, ugyanakkor a futballt gólra játsszák, az oroszok pedig hármat is szereztek, ezek közül kettő is hasonló körülmények között, "időzítési problémák" miatt született.

Marco Rossi megjegyezte, az elmúlt két mérkőzésen bebizonyította a csapat, hogy Törökország és Oroszország válogatottjainak is méltó ellenfele tud lenni. Előbbi otthonában megérdemelt győzelmet aratott, a mostani összecsapáson pedig úgy kapott ki, hogy megérdemelte volna az egy pontot. Hozzátette, nem emlékszik olyan találkozóra az elmúlt évekből, amikor a magyar válogatott háromgólos hátrányból felállt volna. Megjegyezte, az elmúlt két mérkőzés legpozitívabb tapasztalata, hogy hosszú ideig támadószellemben futballozik a gárda és magasabban jegyzett csapatokkal szemben is kezdeményezőbb, agresszívabb játékot tud bemutatni. Ugyanakkor sokkal hatékonyabbnak kell lennie a csapatnak, nem fér bele, hogy öt-hat helyzetet elpuskázzon.

A bolgárok elleni Európa-bajnoki pótselejtezővel kapcsolatban azt mondta a szövetségi kapitány,

"megvan az okunk arra, hogy optimisták legyünk"

Sztanyiszlav Csercseszov, az orosz válogatott szövetségi kapitánya elmondta, felkészültek a magyar csapatra, ezt jól mutatja, hogy hatvan percig nem volt problémájuk, utána viszont kiengedtek, amiért nagy árat fizettek. Hozzátette, a hajrában végrehajtott cserékkel sikerült rendezniük a sorokat, így pedig már nem engedték ki a kezükből a győzelmet. A szakember arról is beszélt, hogy nagyon tetszett neki a magyar csapat játéka, ráadásul sok új, fiatal játékos erősíti az együttest. Csercseszov azzal köszönt el az újságíróktól, bízik benne, hogy a két csapat esetleges következő mérkőzését itt a Puskás Arénában már nézők előtt rendezhetik meg. Hozzátette, egy telt házas összecsapáson talán más lett volna az eredmény.

Fotó: MTI//Szigetváry Zsolt
(Fotó: MTI//Szigetváry Zsolt)

Az első hazai gólt szerző Sallai Roland az MLSZ-nek azt mondta a találkozót követően, hogy bosszantják a kihagyott helyzetek, hiszen egy döntetlent kiharcolhattak volna. Hozzátette, úgy érzi, jó állapotban volt a csapat a legutóbbi két mérkőzésen, és sokat fejlődött.

Nikolics Nemanja közel három év után volt eredményes újra a válogatottban, de a vereség miatt nem lehetett elégedett: "Régen szereztem gólt a válogatottban, ami bosszantott. Persze minden gól fontos a számomra, de sajnálom, hogy ez a csapatnak nem hozott eredményt.

Azt éreztem, hogy a játékban benne volt a harmadik gól is, sajnos ez nem sikerült, de úgy látom, készen állunk Bulgária ellen."

A válogatottban 32 évesen debütált Cseri Tamás, akit az OTP Bank Ligában az előző szezon legjobb játékosának választottak, kiemelte, hogy egy álma vált valóra.

"Minden játékosnak ez az álma, hogy bemutatkozhasson a válogatottban.

Szerintem a csapat azt csinálta a pályán, amit a mester kért tőlünk, kis szerencse hiányzott. Az oroszok jobban fel tudtak ellenünk készülni, a törököket sikerült meglepnünk" - fogalmazott Cseri.

A magyarok a sorozat következő mérkőzését október 11-én Szerbiában játsszák, Marco Rossi együttese ugyanakkor három nappal korábban Európa-bajnoki pótselejtezőn Bulgáriában lép pályára.
 

Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport, 2. forduló:

Magyarország-Oroszország 2-3 (0-2) Puskás Aréna, zárt kapus, v.: Maurizio Mariani gólszerzők: Sallai (62.), Nikolics (70.), illetve Mirancsuk (15.), Ozdojev (33.), Mário Fernandes (46.) sárga lap: Sigér (42.), illetve Zobnyin (25.)

Magyarország: Gulácsi - Orbán, Lang , Szalai At. - Bese , Sigér (Kalmár), Nagy , Holender - Szoboszlai (Cseri  82.) - Sallai , Szalai Ád. (Nikolics, 67.)

Oroszország: Sunyin - Fernandes, Szemjonov, Dzsikija, Kudrjasov - Ozdojev, Zobnyin, Ionov (Karavajev, 75.) - Mirancsuk (Gazinszkij, 67.), Dzujba, Kuzjajev (Zsirkov, 57.)

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!