Hányan mentek ki tüntetni? Megy a számháború Magyar Péter demonstrációja körül
 Hányan mentek ki tüntetni? Megy a számháború Magyar Péter demonstrációja körül

Facebook/Péter Magyar

2024. 04. 08.
Mindenkinek meg kell mozdulnia a változásért - jelentette ki Magyar Péter az általa meghirdetett szombati budapesti demonstráción, amikor arról beszélt, hogy "az atombomba mi vagyunk, a magyar nép" és a megoldást ne csak tőle várják.

"Nem lesz elég a fotelben ücsörögni, kommentelni, ma miénk itt a tér, a pesti utca, de vissza kell venni a falvainkat és városainkat" - mondta az ügyvéd a Nemzeti menet és demonstráció egy új Magyarországért című rendezvényen, a Kossuth teret megtöltő szimpatizánsai előtt. Mint Facebookon közölte: a rendőrség szerint 250 ezer, a kormánypropaganda szerint 24 ezer, a valóságban 3-400 ezer ember vett részt a rendezvényen.

A rendőrség viszont közölte, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság sohasem bocsátkozott becslésekbe, "most sem tesszük, és a szervezők irányába sem történt ilyen közlés".

Magyar Péter később a Facebookon azt írta, hogy a helyszínt biztosító rendőri vezetők mondták a 250 ezres számot, és erre alapozta állítását. Ami pedig a Magyar által említett kormánypropagandát illeti, azzal vélhetően a Mandiner egyik cikkére utalt, amiben bár szerepel a 24 ezres szám, de a cikk végső soron 40-50 ezer közé teszi az összlétszámot, így ez az állítás sem állja meg a helyét a politikus részéről.

Közölte azt is, hogy elindulnak a június 9-i európai parlamenti (EP-) választáson.

Azt ígérte, "amikor eljön az ideje", bejelenti azt a pártot is, amelynek segítségével elindulnak a voksoláson. Olyan eredményt szeretne elérni, ami "az első szög lesz a NER koporsójában" - emelte ki. Hozzátette: várják a jelentkezéseket az EP-listájukra, a pályázási és a szavazási feltételek hétfőtől elérhetőek a honlapjukon. Hangsúlyozta: június 9. sorsdöntő nap lesz, amelyen alternatívát kínál a magyaroknak. Közölte, hogy

két hónap alatt bejárják az országot.

Az ügyvéd beszédében Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét a NER pillérének és biztosítékának nevezte. Hozzátette, hogy Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc párosa húsz éve változatlan. Később azt szorgalmazta, hogy "indítsunk új időszámítást Magyarországon".

Magyar Péter bejelentette, hogy a Legyél a változás! Egyesületbe várja közössége szimpatizánsait, támogatóit. Azt mondta: az egyesület jogi kereteket ad majd együttműködésüknek, az erőfeszítéseiket összefogó Talpra, magyarok! Közösségének és lehetővé teszi, hogy bárki akár önkéntes munkával, akár tanáccsal vagy akár anyagiakkal támogathassa közös ügyüket.

Beszéde végén azt üzente: "anyák napján találkozunk".

(MTI / Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!