Iránban zavargásba fulladt annak a lánynak a temetése, akit erkölcsrendészek verhettek agyon a kendője miatt
"Halál a diktátorra" - skandálták
 Iránban zavargásba fulladt annak a lánynak a temetése, akit erkölcsrendészek verhettek agyon a kendője miatt

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 09. 19.
Zavargásokba fulladt a 22 éves Masa Amini temetése Iránban, a nők a fejüket elfedő hidzsáb levételével álltak ki a fiatal nő mellett, aki azt követően halt meg, hogy az erkölcsrendőrség őrizetbe vette őt, amiért nem viselte az előírás szerint kötelező hidzsábot - számolt be róla a BBC.

A fiatal nő sajtóértesülések szerint pénteken hunyt el, csupán néhány nappal azután, hogy a keddi őrizetbe vételkor szemtanúk szerint a rendőrök megverték őt a rendőrautóban, majd kómába esett. 

A teheráni rendőrség tagadta, hogy közrejátszott volna Amini halálában. Közlésük szerint a nő hirtelen szívelégtelenségben hunyt el.

Aminit szülővárosában, a Kurdisztán tartománybeli Szakkezben temették el,

a vasárnapi ceremónián megjelenő nők pedig szolidaritásból levették a fejüket takaró kendőket, amelyek viselésére szigorú szabályok vonatkoznak az arab országban.

A közösségi médiában megosztott videók szerint helyi tüntetők már jóval a szertartás előtt, kora hajnalban a temetőben gyülekeztek, hogy megakadályozzák a biztonsági erők helyszíni közbeavatkozását. A temetést követően mind Szakkezben, mind Iránban tüntetés robbant ki: a gyászolók a

"halál a diktátorra"

jelszót skandálva vonultak az utcákon, ellenezve a nők jogait csorbító törvényeket.

A BBC értesülései szerint a szakkezi tüntetők egy része a helyi kormányzói hivatal elé vonult, hogy ott adjon hangot tiltakozásának. A Twitteren megosztott videófelvételeken látható és hallható, ahogy a helyszínre kirendelt rohamrendőrök rálőttek a demonstrálókra.

A tüntetést követően a résztvevők sebesülésekről számoltak be, többeket őrizetbe vettek.

A Netblocks nevű civil szervezet szerint, amely a kiberbiztonság és az internetszabályozás megfigyelésével foglalkozik, napközben Teheránban és Szakkezben is gondok akadtak az internetszolgáltatással. Több felhasználó is jelezte, hogy a fennakadás következtében WhatsAppon és Instagramon sem tudott tartalmakat megosztani.

A Teherán északi részén található kórház, amelyben Aminit kezelték, közölte, hogy a fiatal nőt kedden szállították be, azonban az intézmény szerint ekkor már nem mutatott életjeleket. A közösségi médiában is megosztott közleményt később törölték. Ebrahim Raiszi iráni elnök felkérte a belügyminisztériumot, hogy indítson nyomozást Amini halálának körülményeit vizsgálva.

"Nem haltál meg. A neved jelszó lesz"

- olvasható Masa Amini sírkövén. Iránban 1979 óta szigorú törvények vonatkoznak a nők nyilvános megjelenésére, ezek értelmében a nőknek kötelező a fejüket és a testüket eltakaró hidzsábot vagy csadort viselniük. Az elmúlt években több megmozdulás is volt a kötelező viselet ellen, az iráni vezetés és az erkölcsrendőrség azonban egyaránt kitart a szabályok betartatása mellett.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!