Gulyás a csütörtöki Kormányinfón még úgy fogalmazott, hogy egy ilyen amerikai kérést a kormány „megfontolna”, ám a kormányfő az újságírói kérdésre válaszolva ezt egyszerűen „marhaságnak” nevezte.
Most ismét küzdenünk kell a közös értékeink védelméért - hit, család, nemzet! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas
Orbán ironikusan annyit tett hozzá az esetleges katonai szerepvállaláshoz:
„Ha lesz tengerünk és hajónk, majd megfontoljuk”,
ezzel egyértelművé téve, hogy a honvédség részvétele egy ilyen távoli tengeri műveletben nem reális forgatókönyv.
Az uniós csúcsot a miniszterelnök „harcosnak” és „göröngyösnek” jellemezte, ahol Robert Fico szlovák kormányfővel közösen blokkolták az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós kölcsön végrehajtását a Barátság kőolajvezeték körüli viták miatt.
Arról, hogy ha Ukrajna visszaállítja a Barátság-kőolajvezeték működését, majd Magyarország feloldja a hitel blokkolását, a kormányfő azt mondta: nemcsak arról van szó, hogy az olajnak meg kell jönnie, hanem
"garanciákat kell kapnunk arra, hogy ez még egyszer nem fordul elő".
Orbán Viktor érvelése szerint Európa továbbra is rászorul az orosz energiára, az EU jelenlegi külpolitikáját pedig elszigetelődéshez vezető kudarcnak tartja.
A kormányfő Brüsszelben ismét hangoztatta meggyőződését, miszerint az uniós intézmények valójában a magyar kormány leváltására törekszenek, miközben a migrációs helyzet kapcsán úgy fogalmazott, hogy Brüsszelben „para van” a „magyar modellt” követő országok miatt.
(MTI/Hetek)
hetilap
hetilap
hetilap