Az orvosi kamara támogatja az abortusztörvény módosítását, mivel „az orvoslás egyik alapelve az élet védelme”
„Az élet az etikai kódexünkben megfogalmazottak szerint a fogantatástól kezdődik" - mondta az orvosi etikai bizottság elnöke
Az orvosi kamara támogatja az abortusztörvény módosítását, mivel „az orvoslás egyik alapelve az élet védelme”

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 09. 14.
„Mind a beteg érdekében, mind etikai szempontból támogatjuk ezt a változást. Az orvoslás egyik alapelve az élet védelme” – nyilatkozta Dr. Böszörményi-Nagy Géza, a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának elnöke az új abortuszszabályozás kapcsán.

„Az élet az etikai kódexünkben megfogalmazottak szerint a fogantatástól kezdődik. Tehát a magzati élet, az már élet, amit nekünk, orvosoknak védenünk kell."

Így mi mindenképpen amellett vagyunk, hogy az orvosnak kötelessége a terhesség megtartása érdekében érvelni. Ez eddig is gyakran megtörtént, csak nem volt kötelező. Az, hogy élő magzatról van szó, az a mindig elvégzett ultrahangvizsgálat során is látható.” – közölte a 24.hu-val.

Ahogyan az a Magyar Orvosetikai Kódexben olvasható: Az orvosi hivatás célja az emberi élet védelme, annak fogantatásától haláláig.

A kamara elnöke szerint az orvosnak semmiképpen sem kell nyomást gyakorolnia, azonban „el kell látnia a pácienst minden olyan információval, amely segíthet a döntésében”.

„Tehát az információátadásnak az orvos részéről ilyen mértékűnek és minőségűnek kell lennie” – tette hozzá.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szeptember 15-étől csak akkor végezhető el abortusz Magyarországon, ha az anya igazolni tudja, hogy előzetesen meghallgatta a gyermeke szívhangját.

(24.hu/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!