Az elmúlt évtized legsúlyosabb élelmiszerválsága fenyegeti Nyugat-Afrikát
Az orosz-ukrán háború miatt az ENSZ adatai szerint több mint 13 millió embert fenyeget akut éhínség Szomália, Etiópia és Kenya egyes részein
Az elmúlt évtized legsúlyosabb élelmiszerválsága fenyegeti Nyugat-Afrikát

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 04. 05.
Az elmúlt évtized legsúlyosabb élelmiszerválsága fenyegeti Nyugat-Afrikát az ukrajnai háború hatásai miatt – figyelmeztetett tizenegy segélyszervezet közös közleményben. A segélyszervezetek – egyebek között az Oxfam, a Save the Children és a World Vision – jelezték: aggódnak, hogy tovább romlik az egyébként is katasztrofális helyzet a térségben, ahol már így is több mint 27 millióan éheznek.

Előrejelzésük szerint ez a szám júniusig 11 millióval nőhet.

Az ENSZ becslései szerint 6,3 millió – fél és öt év közötti – gyermeket fenyeget súlyos alultápláltság az idén.

A válságot az idézte elő, hogy az aszályok, az áradások, a konfliktusok és a koronavírus-világjárvány gazdasági hatásai miatt csökkent a gabonatermelés. Ennek következtében harminc százalékkal nőttek az élelmiszerárak Nyugat-Afrikában az elmúlt öt évben.

Az ukrajnai háború tovább ront a helyzeten: az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) becslése szerint az

élelmiszerárak akár 20 százalékkal is nőhetnek világszerte.

Ráadásul jelentősen kevesebb búza juthat el az afrikai országokba, amelyek a gabonaféle nagy részét Oroszországból és Ukrajnából importálják.

A kontinens másik felén, Afrika szarván az elmúlt negyven év legsúlyosabb aszálya veszélyezteti milliók megélhetését. Az ENSZ adatai szerint több mint 13 millió embert fenyeget akut éhínség Szomália, Etiópia és Kenya egyes részein.

(hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!