Aktuálishetilap

Hetek hetilap vásárlás
Isten háza eladó: Miért bontanak le vagy adnak bérbe többszáz templomot Németországban?
Német exodus: 10 év alatt 4 millióval kevesebb katolikus
Isten háza eladó: Miért bontanak le vagy adnak bérbe többszáz templomot Németországban?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2026. 03. 18.
Tíz év alatt drámaian sok hívő hagyta ott a német katolikus és protestáns egyházakat, melynek következtében számos lap valóságos exodusként írta le a jelenséget. 2025-ben ismét több százezer főt veszítettek a történelmi egyházak.

A Németországi Evangélikus Egyház (EKD) és a Német Püspöki Konferencia által a napokban közzétett legfrissebb számok tanúsága szerint az elmúlt évben több mint 1,2 millió fővel csökkent a németországi protestáns, illetve katolikus egyházak híveinek száma, melynek felét a halálesetek, másik felét pedig a távozók teszik ki. A protestáns egyházat 350 ezren, míg a katolikus egyházat 307 ezren hagyták ott 2025- ben, mely némi javulást jelent ugyan a 2024-es év adataihoz képest (a protestáns egyházból akkor ezer fővel, a katolikusból 14 ezerrel többen távoztak), ugyanakkor az elmúlt évek erős létszámbeli csökkenési tendenciáját követik.

A Forschungsgruppe Weltanschauungen in Deutschland (A Németországi Világnézeti Kutatócsoport) adatai szerint a szám és a százalékos csökkenés nagyságrendje megegyezik az előző évekével. Míg 2016-ig a csökkenés évente körülbelül egy százalék volt, 2022 óta évente körülbelül három százalékot tesz ki. Az elmúlt 10 év alatt a németországi katolikus egyház négymillió fővel lett kevesebb. A németországi protestáns egyháznak ma körülbelül 17,4 millió tagja van, a katolikus egyháznak pedig körülbelül 19,2 millió, ami a hosszú távú csökkenő tendenciát tükrözi, mely talán a 2022-es évben volt a legdrámaibb, amikor több mint félmillió hívő döntött a felekezetek elhagyása mellett.

Thomas Schüller kánonjogász az intenzív exodusszal kapcsolatban 2023-ban a német médiának nyilatkozva kongatta meg a vészharangot, mikor kijelentette: „A katolikus egyház a nyilvánosság szeme láttára szenved fájdalmas halált.” A The Catholic Herald ugyanazon évben kiadott júliusi cikke sem volt derűlátóbb, „példátlan válságról” írt. A Freiburgi Egyetem tudósainak előrejelzése szerint amennyiben nem mérséklődik az egyházakat elhagyók számának csökkenése, 2060-ra a felekezeti adót fizető keresztények száma Németországban a felére eshet vissza.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!