Meséltél a múlt héten a szír keresztények helyzetéről, de Jordániában milyen most a helyzet, hogyan állnak hozzá a keresztényekhez, milyen mozgásterük van?
Jordánia lakossága körülbelül 11 millióra tehető, melynek több mint 35 százalékát menekültek teszik ki. Tíz évvel ezelőtt a keresztények aránya még 10 százalék körül mozgott, 2025-ben azonban ez már csak mindössze 1,5 százaléknyi. Nagy problémát jelent, hogy a nemzetünk próbálja kiszorítani a keresztényeket indirekt módokon, nem feltétlenül gyilkosságokkal, hanem azzal, hogy esélyünk sincs jó munkákhoz vagy lehetőségekhez jutni, másod-, sőt harmadrendű állampolgárként kell élnünk. Úgy kezelnek, mintha kevesebbek lennénk a többi polgárnál. Folyamatosan érezni sokak részéről nemcsak az utálatot, hanem azt is, hogy meg akarnak szabadulni tőlünk.
Nagyvárosokban élve mégis hogyan állapítják meg például rólad, hogy keresztény vagy? Nyíltan megvallod a hited, vagy valami más jele van?
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »