Szerda este aztán jött a hidegzuhany: hiába a számolgatás, nem sikerült a 16 közé verekednünk magunkat. Kevés lett a skótok ellen begyűjtött 3 pont.
Talán kissé kevesebb figyelem irányul a napokban Izraelre, ahol azonban szintén összeszorul sokak gyomra. Igaz, itt nem a futball, hanem sokkal inkább a terroristák miatt. A Hezbollah ugyanis éppen Észak-Izrael lerohanásával fenyegetőzik, míg az izraeli miniszterelnök már egyre kevésbé burkoltan a katonai csapás szükségességét emlegeti.
A gázai konfliktus ezzel többfrontos háborúvá szélesedhet.
Így hát az Eb idején érdemes „vigyázó tekintetünket” Németország mellett Izraelre is vetnünk, hiszen szolidaritásunkra, támogatásunkra, imáinkra nem csak a magyar válogatottnak lenne égető szüksége.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »