hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nyílt és jogos nemzeti törekvés
A San remó-i Egyezmény margójára
Nyílt és jogos nemzeti törekvés

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 04. 29.
A 100 éves, Izrael Állam jogi alapjait megteremtő San remó-i Egyezmény megszületéséig elvezető folyamatok az akkori világ közvéleményének nyilvánossága előtt zajlottak. Kiviláglik: a cionizmus egy teljesen publikus és diplomatikus államalapító folyamat.

A Nemzetek Szövetségének megbízásából eljáró tagállamok küldöttségei által 1920. április 24-26. között San Remóban tárgyalt és aláírt, nemzetközi hatállyal bíró egyezményt a világ nemzeteinek teljes nyilvánossága és nemzetközi jóváhagyása mellett fogadták el, amely jelenleg is érvényben van.

Az egyezmény megszületése előtt a zsidóságon kívül egyetlen más nemzet, nép vagy etnikai csoport sem élt területi igénnyel Palesztina vonatkozásában. Az egyezmény aláírásakor a zsidók voltak Palesztina területének kizárólagos igénylői.

A zsidóság az államalapító igényeit a 19. század közepétől többször is jelezte és közzétette, aminek részben az erősödő antiszemitizmus adott alapot. 1856 és 1896 között a cionista államalapító eszméről hat könyv jelent meg különböző szerzőktől.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!