hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elnöki kegyelem – E heti köszöntőnk
Elnöki kegyelem – E heti köszöntőnk

Fotó: AP / Gene J. Puskar

2024. 07. 18.
Két centiméter. Ennyin múlt lényegében az, hogy a Hetek aktuális címlapján nem Donald Trump haláláról kell megemlékeznünk.

Egy elfordított fej. Ennyin múlt az, hogy nem azt kell elemeznünk a következő cikkekben, hogy a világ vezető hatalma milyen irányba fordul el egy tragikus elnöki haláleset után.

Van, aki szerint szerencse, a rosszakarók szerint elhibázott lövés, és számunkra, akik hiszünk Istenben és a természetfeletti világban: most nyugodtan mondhatjuk – isteni csoda. Vagy kegyelem, elnöki kegyelem. Már ami Trump túlélését jelenti.

Ugyanis nem felejtkezhetünk el arról a keresztény, republikánus családapáról, aki a szeretteit védve került a nem neki szánt golyó útjába. Neki azért kellett meghalnia, mert egy 20 éves gyilkos, egyelőre teljesen ismeretlen és érthetetlen okoknál fogva, szinte teljesen zavartalanul képes volt arra, hogy öt lövést is leadjon a volt amerikai elnök és az őt hallgató közönség irányába. Az Egyesült Államok és talán a világ történelme most nem fordult akkorát, mint fordulhatott volna.

De ez is intő jel kell, hogy legyen mindannyiunk számára – hogy szükségünk van arra a kegyelemre, amely megőrizhet bennünket a gonosztól. Bármilyen formában is találkozzunk vele. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!