hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Hol van az Istenetek?” - E heti köszöntő
„Hol van az Istenetek?” - E heti köszöntő

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 10. 04.
Napok óta elkeseredett örmények kígyózó sorai tartanak a határra. Már mintegy százezren hagyták maguk mögött szülőföldjüket, évszázados kultúrájuk színhelyét, lakóházaikat és ingóságaikat.

Az azeri villámoffenzíva, tíz hónapnyi blokád, áramkimaradások, étel- és gyógyszerhiány után nem bírják tovább. Egy teljes etnikum tűnik el, lassan egy örmény keresztény sem marad azon a területen, melyet oly rég óta laktak, és mely a Szovjetunió bukása óta vitatott, rendre véres konfliktusok színterévé váló területnek számít.

Több terhes asszony útközben hozza világra gyermekét, mások idegösszeomlást kapnak és csak sírva kiabálnak az Arzah és az örmény határváros, Gorisz közötti, „pokolból az életre” vezető úton. Gyászolják a muszlim országok közé ékelődött, többségében keresztény régiójuk sorsát, miközben helyi beszámolók szerint az azeri katonák meggyalázzák Bibliájukat, elveszik és porba dobják keresztjeiket, és az kérdezik tőlük:

Hol van a ti Istenetek? Miért nem segít meg? 

Úgy tűnik, mind az oroszok, mind a Nyugat magára hagyta az egyik legrégebbi keresztény országot sanyarú sorsában, egy reménységük maradt csak, de az örök: a helyreállítás Istenébe vetett hit.
 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!