hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mi vár Örményországra a békekötés után?
Dél-Kaukázus lángokban
Mi vár Örményországra a békekötés után?

Kalbajar régióból (ahonnan korábban az azerieket üldözték el) az örményeknek távozniuk kell: mindent felégetnek maguk mögött.(Fotó: AP)

2020. 11. 18.
Ahogy arról korábban hírt adtunk, szeptember 27-én ismét heves harcok bontakoztak ki Hegyi-Karabah helyzete miatt. Úgy tűnik, az indulatok csillapodhatnak, köszönhetően az orosz segítséggel megkötött fegyverszünetnek, azonban a konfliktusnak minden bizonnyal még koránt sincs vége. Örményország mindenesetre úgy tűnik, nem kap segítséget szövetségeseitől.

Múlt hét kedden Nikol Pashinyan, örmény miniszterelnök közösségi oldalán jelentette be, hogy eredményre jutottak az azeriekkel folytatott tárgyalások. Az oroszok asszisztálásával létrehozott megállapodásoknak azonban nem örülhet mindkét fél egyformán.

Törékeny béke

A tűzszüneti egyezmény ugyanis deklarálja az azeriek katonai fölényét és több stratégiai fontosságú terület elfoglalását Hegyi-Karabah térségében. Az örmények dominanciájukat csupán a területet az országgal összekötő folyosó tekintetében tudták megtartani. A hír hatására több ezer tüntető vonult Jereván utcáira, Pashinyan kapitulációját támadva, sokan lemondását követelik, mivel a miniszterelnök szerintük nem rendelkezik kellő hozzáértéssel egy ilyen típusú kérdés megoldásához.

A miniszterelnök lépésére Şuşa stratégiai jelentőségű városának bevétele után került sor. A miniszterelnök így fogalmazott az egyezség kapcsán: „Ez nem egy győzelem, de nem is vereség mindaddig, míg annak nem ismerjük el.” A béke fenntartásában aktív szerepet fog játszani a szerződés harmadik fele, Oroszország. Putyin közel kétezer békefenntartót küldött öt évre a térségbe. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!