hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egyre több frontról támadják Izraelt: robbanás előtt a régió?
Egyre több frontról támadják Izraelt: robbanás előtt a régió?

Fotó: AP

2023. 10. 26.
Egy gázai bevonulás nyomán kiterjeszthetik az Izrael–Hamász konfliktust az iráni támogatást élvező terror­szervezetek Libanonra, Szíriára, Jemenre, Izraelen belül Ciszjordániára, illetve az illegális bevándorlóknak köszönhetően nyugati államokra is, amennyiben a diplomáciai elrettentés vagy egyéb eszközök sikertelenek lesznek.

Kiszélesedő regionális, sőt globális háború veszélyétől tartanak a világ nagyhatalmai, illetve hazánk, Magyarország is, miután az Iránhoz köthető terrorszervezetek az Izraellel határos országokból, nemcsak a Gázai övezetből, de Libanonból, Szíriából és Jemenből is követhetnek el olyan cselekményeket, melyekkel a zsidó állam határa­in túlra terjeszthetik ki az Izrael és a Hamász közötti konfliktust, a civilizáció és az iszlám barbarizmus harcát.

Megjelent a Hetek Képbehozó magazinja, Keresztünk – Nyugaton a helyzet változó címmel. Benne európai gyülekezetvezetők, meghurcolt keresztények, ismert bibliatanítók világítanak rá arra, hogyan változott meg a hívők megítélése nyugaton. A kiadvány 4990 Ft helyett 3490 Ft a hetek.hu/konyvek oldalon.

Forrongó régiók

Izrael az Irán által támogatott libanoni Hezbollah terrorszervezetet tekinti a legsúlyosabb fenyegetésnek, becslések szerint mintegy 150 ezer rakétával rendelkezik, melyet könnyedén bevethet a zsidó állam ellen. A háború kitörése óta számos alkalommal intézett kisebb támadásokat Észak-Izrael ellen, melyet az izraeli hadsereg (IDF) rendre megtorolt, ugyanakkor a terrrorszervezet ígéretet tett arra is, hogy amennyiben az IDF megindítja szárazföldi offenzíváját Gázában, eszkalálni fogják támadásaikat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!