hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Áldás a homoszexuálisokra és mesterséges intelligencia: Ilyen trendek uralják a keresztény világot
A hit harcai 2023-ban
Áldás a homoszexuálisokra és mesterséges intelligencia: Ilyen trendek uralják a keresztény világot

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 12. 20.
Mesterséges intelligencia az egyházban, szakadások, viták, botrányok, ébredések és az ellenszélben is a bibliai igazságok mellett kitartók éve volt 2023 a keresztény világban. A következőkben röviden az elmúlt év legfőbb trendjeivel, legmeghatározóbb eseményeivel foglalkozunk a teljesség igénye nélkül.

Ha trendekről gondolkodunk, sok esetben először a közvélemény-kutatásokat, felméréseket érdemes megvizsgálni, és a belőlük kirajzolódó képben elhelyezni azokat az eseményeket, melyek nagy örömöt és bátorítást, vagy éppen botránkozást okoztak a keresztény közösségen belül és kívül egyaránt.

CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes

A 2023-as Pew Research, Barna Group és más, keresztény témájú közvélemény-kutató szervezetek felméréseiből többek között kiderült: az Istenhez való digitális kapcsolódás nincs annyira jó hatással a hívőkre, mint az analóg jelenlét. Az amerikai keresztények harmada nem jár gyülekezetbe a Covid-járvány óta (melynek során sokan közvetítéseken keresztül vettek részt istentiszteleteken), kétharmaduk azonban naponta szán időt az Istennel való személyes kapcsolatra (ima, bibliaolvasás). Ezzel kapcsolatban kiderült: a hívők többet olvasnak digitális Bibliát, mint nyomtatottat, de jóval kevésbé értik, és kevésbé tudnak személyes üzeneteket venni belőle. Meglepő tény, hogy a sokat kritizált Z generációs fiatalok negyede elkötelezett Jézus iránt. Negatív rekordot is megéltünk: májusban kiderült, az amerikai polgárok fele hisz csak abban, hogy Isten egyáltalán létezik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!