hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rémálom Pakisztánban: keresztényeket terrorizál a csőcselék, a hatóságok sokszor csak nézik az erőszakot
Rémálom Pakisztánban: keresztényeket terrorizál a csőcselék, a hatóságok sokszor csak nézik az erőszakot

Fotó: AP / K.M. Chaudary

2023. 08. 24.
Az utóbbi napokban legalább húsz gyülekezeti házat és több mint nyolcvan keresztény otthont támadtak meg feldühödött muszlimok Pakisztánban, amely eddig sem a kereszténység támogatójaként volt ismert. Az indokok mondvacsináltnak tűnnek, a hatóságok pedig egyelőre passzívan figyelik az eseményeket.

A muzulmán kisebbség azzal az indokkal támadta meg a keresztényeket Dzsaranvalában, hogy állítólag két férfi kitépett lapokat a Koránból, amelyeket össze is firkáltak. Ezeket a lapokat a keresztény közösség közelében találták meg, ami miatt több ezer muzulmán támadta meg a keresztények imahelyeit és lakóhelyét. Sok esetben a keresztény családok alig tudtak elmenekülni a támadás elől, másoknak a muszlim szomszédai szóltak, hogy induljanak, mielőtt a csőcselék odaér a házukhoz.

A tömeg a lakásokból kihordta a bútorokat, felszerelési tárgyakat, és azok elé a gyülekezeti házak elé hordta, amelyeket később felgyújtottak. A hatóságok eddig több mint százhúsz embert tartóztattak le, viszont a közösségi médiában rengeteg olyan videófelvétel található, ahol világosan látszik, hogy a rendőrök csak nézik a keresztények elleni erőszakot. A muszlimok Bibliákat is égettek és megszentségtelenítettek.

A BBC megkérdezte a hatóságokat, hogy miért nem avatkoztak közbe, amire válaszul Pandzsáb tartomány rendőrfőnöke, Usman Anvar elmondta, hogy nem szerették volna tovább eszkalálni a feszültséget, nehogy emberéleteket is követeljenek a zavargások. A hatóságok azóta öt ügyet indítottak az őrizetbe vett muszlimok ellen, és további vádemelések is várhatók, ahogy a felelősök azonosítása folyik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!