Az amerikai Szenátus a napokban újabb jogalkotási akadályt söpört félre egy a házasság definíciójának kiterjesztésével sokak szerint a vallásszabadságot is veszélyeztető törvényjavaslat elfogadása útjából, mégpedig republikánus támogatással.
Míg a konzervatív oldal feszült figyelemmel kísérte a félidős választásokon, hogy a republikánusoknak sikerül-e átvennie az irányítást a Képviselőházban (Alsóház) és a Szenátusban (Felsőház), már washingtoni utam során is több helyi szakértő figyelmeztetett, még ha sikerül is elérni a kívánt eredményt, nem feltétlenül számíthatunk radikális változásokra a testületekben. Be is igazolódott figyelmeztetésük, a napokban ugyanis a Szenátusban éppen a republikánus szenátorok támogatásának köszönhetően kerülhetett megszavazásra egy Respect for Marriage Act (Tiszteletet a házasságnak) nevet viselő törvényjavaslat előkészítése, mely családvédő és keresztény jogvédő szervezetek képviselői szerint óriási problémát jelent.
A szövetségi törvényjavaslatot még júliusban nyújtották be, és vitték keresztül a Képviselőházon minden nyilvános meghallgatás nélkül. Meglepő módon 47 republikánus képviselő is megszavazta. A javaslat ezután került a Szenátushoz. Több mint 80 vallási szervezet sürgette levélben Mitch McConnell republikánus szenátusi vezetőt, hogy erősen álljon ellen a törvényjavaslat átvitelére irányuló nyomásnak, és több mint 2000 gyülekezet fogalmazott meg hasonló levelet a Szenátusnak, hogy rámutassanak, milyen negatív hatással lehet arra, hogy hitelveiknek megfelelően tudják szolgálni közösségeiket. A testület el is halasztotta a törvényjavaslat megvitatását, hogy a szenátorok jobban megismerhessék annak esetleges hatásait választóikra. Míg azonban sokan fogalmaztak meg teljes tiltakozást a rendelettel kapcsolatban, demokrata és republikánus szenátorok kétpárti csoportja igyekezett úgy módosítani azt, hogy eloszlassák az aggodalmakat. Az általuk megalkotott módosításnak nem sikerült érdemi megoldást találni a problémákra, a képviselők mégis 62–37 arányban megszavazták a történelmi jelentőségű jogszabály előkészítését.