hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szexuális bántalmazások: lista készült az egyházi elkövetőkről
Elhallgatás helyett beismerés a déli baptistáknál
Szexuális bántalmazások: lista készült az egyházi elkövetőkről

Fotó: AP / Mark Humphrey

2022. 06. 02.
Amerika legnagyobb protestáns egyháza, a Déli Baptista Egyház nyilvánosságra hozta azt a listát, amely a szexuális abúzust elkövető egyházi személyek nevét és ügyeiket tartalmazza. Úgy tűnik, a beismerés fájdalmasabb ugyan, de célravezetőbb.

A nyilvánosságra hozott lista a jelek szerint nem most készült, hanem titokban két évtizede gyűjtötték, egészen pontosan 2007-től kezdve. A bejegyzések a ’60-as évektől egészen 2021-ig tartalmaznak cikkeket és információkat a baptista egyházhoz köthető szexuális bántalmazási ügyekről, amelyek között számos esetben kiskorúak voltak a sértettek. A Déli Baptista Gyülekezet vezetősége egy nyilatkozatot is közzétett a lista mellett, amelyben leírják, hogy a céljuk az, hogy a felekezethez tartozó egyházak meg tudják védeni azokat, akik a leginkább kiszolgáltatottak a gyülekezetekben.

A 2007-ben kutatási projektként elindított, időközben 205 oldalasra duzzadt lista több mint 700 esetet tartalmaz, amelyben pásztorok, vasárnapi iskolai oktatók, tábori felügyelők, zenei szolgálatban állók, illetve misszionáriusok az elkövetők. A Déli Baptista Gyülekezethez ebből mintegy 400 ügy tartozik, amelyekben szinte kivétel nélkül született bírósági ítélet is – ez az esetek legnagyobb részében börtönbüntetést jelentett. A többi ügy más baptista felekezetekhez köthető, de ezek közül is mindegyikben egyházi személyek az elkövetők.

2007-ben az volt a szándék a dokumentummal, hogy adatbázisként szolgáljon: ha egy baptista egyházhoz tartozó szolgálót elítélnek szexuális bántalmazási ügyben, akkor az ne tudjon gond nélkül átmenni egy másik felekezethez – legalábbis ezt állítja Wade Burleson oklahomai baptista pásztor, aki a 2007-es közgyűlésen javasolta az adatbázis létrehozását.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!