hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Netanjahu új választás nélkül is újra kormányfő lehet
Az izraeli telepesek tartanak Lapid átmeneti kormányzásától
Netanjahu új választás nélkül is újra kormányfő lehet

"Netanjahuval új választások nélkül egy egységes nemzeti-konzervatív-vallásos kormány jöhetne létre."(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2022. 06. 23.
A kényszerkoalíció bukásának örül, de a három és fél éven belüli ötödik választástól tart az izraeli Telepesek Tanácsának (Yesha Council) elnöke. Jigal Dilmoni a Heteknek adott interjúban azt is elmondta, hogy az elmúlt tíz évben az izraeli társadalomban többségbe kerültek azok, akik támogatják Júdea, Szamaria és a Jordán-völgy szuverenitását.

Hogyan látja a Bennett–Lapid-kormány összeomlását?

– Izraelben minden nap olyan, mint másutt egy év, annyi fordulat történik. Naftali Bennett, a most távozó miniszterelnök tíz évvel ezelőtt abban a székben ült, mint én most, vagyis a Telepes Tanács elnöke volt. Akkor a helyettese voltam, jól ismerem őt. Amit akkor nemzeti-jobboldali vezetőként tett, az sokban segítette a Júdeában és Szamariában élőket. Egy éve azonban úgy döntött, hogy a baloldali és arab politikusokkal fog össze, és kipróbál egy olyan kormányt, amilyen soha nem volt még Izraelben.

Számomra nem volt meglepő a döntése, mert egykori kockázatitőke-vállalkozóként ilyen a gondolkodása. Állandóan jár az agya, keresi az új kihívásokat. Rá kellett azonban jönnie arra, hogy az új szövetségesei teljesen másként gondolkodnak Izrael építéséről. Végül a kormány összeomlását is a Júdea és Szamaria biztonságát és jogrendjét szolgáló törvény körüli vita okozta. Koalíciójának baloldali tagjai nem szavazták meg ezt a több mint félmillió izraeli számára alapvető törvényt, amit korábban minden kormány automatikusan támogatott.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!