hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Így térne vissza Netanjahu
Még egy választási győzelem sem garancia a kormányalakításra
Így térne vissza Netanjahu

Fotó: AP / Ariel Schalit

2022. 07. 07.
A nyolcpárti kormánykoalíció összeomlása után november elsején újra választ Izrael. A felállás ugyanaz, mint eddig: Netanjahu a legesélyesebb, azonban ezúttal is az a legnagyobb kérdés, hogy képes lesz-e kormányt alakítani.

Benjamin Netanjahu 12 éves maratoni miniszterelnöksége 2021-ben ért véget, mikor nyolc párt úgy döntött: minden ellentétüket félretéve összefognak, hogy megbuktassák. 2019-ben két választás volt, amikor nem sikerült kormányt alakítania Netanjahunak. 2020-ban Beni Ganccal kötött koalíciós megegyezést, azonban ez felbomlott, mielőtt Gancra került volna a sor a kormányfői székben. Majd 2021-ben Netanjahunak szintén nem sikerült kormányt alakítania. Ekkor állt össze a nyolcpárti koalíció, amelynek miniszterelnöke Naftali Bennett lett, akit Jaír Lapid 2023-ban váltott volna, ha nem esik szét előbb a kormány.

A legnagyobb kompromisszumot kötő jobboldali pártok tagjainak egy éven át el kellett viselniük a Netanjahu vezette Likud nyomását, hogy lépjenek ki a koalícióból. Ezt a Bennett által alapított Jamina párt több tagja meg is tette. Egy vékonyka kötél tartotta össze a kormányt, amely egy év alatt cérnává bomlott. Gyakorlatban is nyilvánvalóvá vált, hogy az arab, baloldali, jobboldali és centrista pártok szövetségét nem lehetett sokáig fenntartani, mert még a legalapvetőbb kérdésekben sem értettek egyet.

Végül a telepes törvény vezetett a végleges szakadáshoz. 1967 óta van hatályban a törvény, amely a Júdeában és Szamariában élő telepeseknek ugyanazokat a jogokat biztosítja, mint Izrael állampolgárainak. Ezt az izraeli parlament öt­évente automatikusan meghosszabbítja, azonban idén a kormányoldalról ketten: a baloldali Merecből és az arab Ra’ám pártból nem szavazták meg a törvényt. Az ellenzék sem szavazta meg a hosszabbítást, hogy ezzel meggyengítse a koalíciót.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!