Február elején Pekingben került sor a csúcstalálkozóra, közvetlenül a téli olimpia nyitóünnepsége előtt, amelyet az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és más országok diplomáciai bojkottja árnyékol be. A két nagyhatalom a kommunizmusban is márrövid frigyet kötött, ám mostani közeledésük sem véletlen: a nyugati befolyásszerzés miatt épülhet újfent alternatív gigaszövetség.
Ismeretes, hogy az első világháború idején a bolsevik mozgalom kihasználta a történelmi lehetőséget, és a felforgatás ősi technikáját latba vetve megváltoztatta Oroszország és egyúttal Európa történelmét.
A proletárforradalmat, s így a Szovjetunió megszületését viszont sajátos módon részben nyugati és helyi nagytőkések, másrészt a németek támogatták.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »