hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bajban van Zuckerberg: a Tiktok a Facebook fejére nőtt
A cégnél mindent feltettek a Metaverzumra
Bajban van Zuckerberg: a Tiktok a Facebook fejére nőtt

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 08. 04.
A profitábilissá válása óta először csökkent a Facebook bevétele. A Meta kénytelen komolyan szembenézni az elmúlt időszakkal, és számot vetni azzal, hogy miként jutottak ide, és mi lehet a megoldás az áhított növekedési pályára való visszatéréshez.

Nehéz napok állnak Mark Zuckerberg és mindazok mögött, akiknek van részvényük a Meta konglomerátumban. A cég kénytelen volt bejelenteni első éves bevételcsökkenését a piacra lépés óta, amire a részvények azonnal zuhanórepüléssel reagáltak.

A hivatalos Facebook-Meta bejelentésből és a befektetői tájékoztató dokumentumból kiderül, hogy tavaly ilyenkori 29 milliárdhoz képest idén még csak 28,8 milliárd dollárt termeltek, ami elmarad a befektetők elvárásaitól. Emellett a költségek is növekedtek, méghozzá nem kevéssel: a tavalyihoz képest 22 százalékkal, vagyis 3,7 milliárd dollárral költöttek többet, ami 1462 milliárd forintnak felel meg. Összehasonlításképp, a Magyar Honvédség rekordmagas 2022-es költségvetése 1003 milliárd forint volt.

Az, hogy a Facebooknak most minimálisan csökkent a profitja azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy temetni kell a közösségi hálózat óriást. A cég pénzügyi tartaléka hatalmas, emellett pedig folyamatosan fektet a szellemi tőkéjük növelésébe is. A befektetői riportban is említik, hogy a továbbiakban is agresszíven akarnak növelni metaverzum csapatukon, és készek további milliárdokat költeni erre, ha kell. A cég metaverzumban való bizalmát mi se mutatja jobban, mint a névváltoztatás Facebookról Metára. Mark Zu­ckerberg úgy gondolja, hogy ez a jövő technológiája, és a cégét ehhez láncolja úgy, hogy mindenkinek a Meta jusson az eszébe, ha a metaverzumról gondolkodik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!