hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nehéz helyzetben Izrael: kormányválság, terror, utcai zavargások
Feszültségek a Templom-hegyen
Nehéz helyzetben Izrael: kormányválság, terror, utcai zavargások

Fotó: AP / Mahmoud Illean

2022. 04. 21.
Tíz hónap (vihar előtti) csend után újra eszkalálódni látszik az izraeli–palesztin konfliktus. Terror, utcai verekedések, és ennek tetejébe politikai csatározások, valamint kormányválság dominálja a mindennapokat a Közel-Kelet egyetlen demokráciájában.

Van egy kapu Jeruzsálem Óvárosában, ami a Templomból szállított hulladék után a Szemét-kapu nevet kapta. A mai zsidó negyed legfőbb bejáratát még a Biblia is megemlíti Nehémiás könyvében. Ez a kapu minden év pészahján különleges szertartás helyszínévé válik: zsidó hívők mutatnak be áldozatot az ősi falak árnyékában.

Ez több, mint valamiféle hagyományőrző látványosság turisták szórakoztatására: ezek a zsidók a pészahi áldozatot gyakorolják. A gyakorlás szó szerint értendő: a harmadik Szentélyben végzendő szolgálatra felkészített koheniták ölik meg a Törvénynek megfelelően a bárányt, amit aztán a szigorú előírásoknak megfelelően készítenek és szolgálnak fel. Eközben ezüstkürtök szólnak, amiket szintén azért készítettek, hogy a Templom újjáépítése esetén az istentiszteleteken használhassák.

Vannak, akik illegálisan próbálnak ehhez hasonló áldozatokat bemutatni, a Szentély Mozgalom viszont teljesen törvényesen teszi ezt. Ám így is célpontjai a palesztinok haragjának; a gyakorlás egyik szervezője, Hillel Weiss szerint azonban

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!