A folyamat talán az olaszoknál kezdődött, ahol a második világháború után fél évszázadon át kereszténydemokraták vezették az országot, de az elmúlt két évtizedben a jobboldal felaprózódott, többen keményvonalasabb irányba tolódtak.
Franciaországban az ötödik köztársaság élén nyolc elnökből öt többé-kevésbé konzervatívnak számított, 2007 óta viszont a hagyományos jobbközép nem rúg labdába a választásokon.
Úgy tűnt, Sebastian Kurz volt képes új modellt állítani azok számára, akik az „orbáni radikalizmusig” már nem akartak elmenni: határozott migránspolitika némi euroszkepticizmussal fűszerezve jó receptnek tűnt.
Bár Kurz csillaga közel sem hullott még le, a cseh miniszterelnöké úgy tűnik, igen.
Andrej Babiš pártjának választási veresége miatt a cseh kormányfő nemigen alakíthat új koalíciós kormányzatot, ami a V4 országok számára nem jó hír. Ahogy a német választások alakulása sem. Úgy tűnik, nyugaton már csak Boris Johnson legény a gáton. Úgy ahogy.
Ahogy a jobbközép néppártok vagy vezetőik sorra buknak el, óriási feladat vár Magyarországra és Lengyelországra, hogy az EU-s bürokráciával való hadakozás közben életképes modellt alkossanak azok számára, akik nem akarnak teljesen feloldódni a Brüsszel diktálta politikai unióban.
2021.10.15. (XXV/41)
