Ronald Reagan második ciklusában Alzheimer-kórra utaló jeleket produkált.(Fotó: AP)
A leghíresebb példa természetesen Franklin Delano Roosevelt. Az egymás után négyszer is megválasztott elnök – csak utána korlátozták a hivatali időt két ciklusra – a második világháború vége előtt néhány nappal hunyt el. Halálhíre sokaknak meglepetést okozott, csak a legszűkebb környezete tudta azt, hogy Roosevelt már az 1944. novemberi újraválasztása idején gyakorlatilag haldoklott. Állapota hosszú hivatali ideje alatt folyamatosan romlott. 39 éves volt, amikor 1921-ben egy felnőttkorban szokatlan betegséget, gyermekbénulást diagnosztizáltak nála. Roosevelt keményen dolgozott azért, hogy mozgási képessége megmaradjon, de mire elnök lett, gyakorlatilag deréktól lefelé véglegesen megbénult. Egy speciális, ruha alatt viselt járókerettel mégis megtanult „járni”, legalábbis rövid szakaszokon munkatársaira támaszkodva önállóan elboldogult.
Annak érdekében, hogy a nyilvánosság előtt megmaradjon aktív, cselekvőképes elnöknek, a Fehér Ház egyezséget kötött az amerikai sajtóval, hogy nem fényképezik Rooseveltet, amint beültetik az autóba vagy a tolószékbe. A mai füllel hihetetlennek tűnő öncenzúrára a sajtó részéről katonai-stratégiai okokból is szükség volt.
A világ így csak utólag tudta meg, hogy az Egyesült Államok a második világháborút egy félig béna, súlyosan beteg elnökkel harcolta végig. A végjátékot az 1945. februári jaltai konferencia jelentette, ahová a nagybeteg Rooseveltnek több mint tízezer kilométert kellett utaznia, hajóval és repülővel.
2020.10.09. (XXIV/41)
