Ezzel a győzelemmel beérte Rafael Nadalt az öröklanglista első helyén, nem mellesleg a hét elejétől újra világelsőnek mondhatja magát. Mindezt azok után, hogy tavaly egy emlékezetes huzavona után kitoloncolták Ausztráliából és nem indulhatott el akkor a versenyen, ráadásul idén sem voltak számára a legideálisabbak a körülmények.
2023. január 29-e, délelőtt 9:45. Djokovic adogat az élete első Australian Open döntőjében játszó Stefanos Tsitsipas ellen. A szerb klasszisnak három meccslabdája is van. Az első kettőt elrontja, a harmadikat viszont már beüti, ezzel alig három óra alatt, 6 : 3, 7 : 6, 7 : 6 arányban megveri görög ellenfelét. A győztes pont után az immáron 10-szeres győztes bajnok visszafogottan ünnepel: a fejére és a szívére mutat, majd elégedetten bólint egyet a közönségnek és odasétál a hálóhoz, hogy fogadja ellenfele gratulációját. Utána azonban előtörnek belőle az érzelmek: odarohan a tribünön helyet foglaló stábjához és családtagjaihoz, egyenként megöleli őket, majd a székek között a szűk helyen lerogy a földre és percekig csak zokog. Az erős érzelmi megnyilvánulás is jelzi, milyen sokat jelentett Djokovicsnak ez a győzelem, különösen annak fényében, hogy milyen nehéz körülményekkel kellett megküzdenie a torna során.
Az első és legfontosabb teher, amivel Djokovicnak már a torna előtt szembesülnie kellett, a tavalyi kitoloncolási ügye: a szerb teniszező 2022-ben úgy érkezett meg Melbourne-be, hogy nem volt beoltva a Covid ellen, és bár mutatott be orvosi mentességi igazolást, egyrészt kételyek merültek fel ennek hitelességét illetően, másrészt nem igényelte meg az ilyenkor szükséges vízumot. Az akkori ausztrál bevándorlásügyi miniszter, Alex Hawke drákói szigorral lépett fel Djokoviccsal szemben és megtiltotta a belépését Ausztráliába. Hosszas adok-kapok vette kezdetét, végül az ausztrál bíróságig jutott az ügy, ahol megszületett az ítélet: Djokovicot azonnali hatállyal ki kell toloncolni az országból, ráadásul további három évig nem lépheti át a határt. Az ügyet végig óriási közfelháborodás kísérte a nyilvánosság részéről, rengetegen tiltakoztak Djokovic mellett és ellen is, de az ítélettel szemben már nem lehetett mit tenni. Májusban új kormányt választottak Ausztráliában és az új bevándorlásügyi miniszter, Andrew Giles novemberben elérte, hogy hatályon kívül helyezzék az aránytalanul súlyos hároméves eltiltást, így megnyílt az út Djokovic előtt, hogy 2023-ban ismét indulhasson az Australian Openen.