hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Valódi nők valódi sikerei
Helyszíni riport a 2023-as évi Forbes Power Women’s Summitról
Valódi nők valódi sikerei

A szerzô felvétele

2023. 04. 05.
Influenszerek, szivárványapukák, női kvóták és Edith Eva Eger: telt házzal rendezték meg a 2023-as évi Forbes Power Women’s Summitot a Millenárison, a Nemzeti Táncszínházban, A most ereje címmel.

A főépületben közvetlenül a regisztrációs pont és a szponzorok mellé telepítették az „érzékenyítő” nagyszínpadot, míg az esemény címét is viselő A most ereje színpad egy másik épületbe lett száműzve.

Kissé rosszul lőtte be az érdeklődést a Forbes: az érzékenyítő színpad nézőtere gyenge, maximum 50 százalékos teltséggel küzdött délelőtt, míg a sikeres vállalkozó nőket felvonultató kisebbik színpadnál alsó hangon is telt ház volt, ahol álldogáló emberek hallgatták az előadásokat. Nem is csoda, az esemény honlapja büszkén népszerűsíti már hónapok óta: „A 2023-as Forbes Power Women’s Summiton ott lesznek a nők, akik sikeres vállalkozásokat, jelentős mozgalmakat indítanak, és új gondolkodásmódot honosítanak meg.”

Érzékenyítsünk, ha kell, ha nem!

Ehhez képest az érzékenyítő téma legelső előadója nem egy sikeres nő, hanem egy férfi, a fentiek közül egyik kategóriába se sorolható: Hlatky-Schlichter Hubert, a Babel Budapest és a KIOSK Budapest alapító tulajdonosa, aki az „élhetetlen” Magyarországon tapasztalt nehéz életkörülményeiről számolhatott be és, hogy emiatt úgy döntött, agysebész férjével inkább Svédországba költözik, ahol bátran vállalhatnak majd gyereket is, aki nem „megfélemlítve” nő majd fel. Úgy véli, Magyarországon ugyanis minden veszett irányba halad. Hubert szerint hiába szereti a hazáját és tesz érte rengeteget, a hazája nem szereti őt, és elüldözi. Az érzékenyítés ezután az örökbefogadás témakör felé vette az irányt: Pál Marci, a Család az család kampány egyik szivárványapukája, – aki megint csak nem egy sikeres nő – és Tapasztó Orsi, a @nemakarokbeleszolni egyik tagja kapott kérdéseket a témában. Igen érdekes ellentétet teremtett, hogy Orsi egészségügyi okokból nem tudott vállalni gyereket, ezért döntöttek az örökbefogadás mellett férjével, míg Pál Marci „nem akart” természetes úton gyereket – ahogy Orsi néhányszor odavetette ezt neki a beszélgetés során –, és meleg párjával közösen fogadtak örökbe egy kisfiút és egy kislányt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!