hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Samsung, kereszténység, k-pop: dél-koreai útibeszámoló
A Távol-Kelet egyik legfejlettebb és legérdekesebb országában jártunk
Samsung, kereszténység, k-pop: dél-koreai útibeszámoló

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 09. 15.
Ki ne ismerné a Samsungot vagy a Hyundait, Dél-Korea elektronikai és autóipari cikkeket gyártó vállalatait? Az országot azonban a modernizáció mellett átszövi a történelmi hagyomány az élet minden szegmensében. Mindezt személyesen is megtapasztalhattam.

A koreai társadalom egyik legfontosabb jellegzetessége a közösség összetartó ereje. Étkezésnél ez rögtön szembetűnik, hiszen az asztalon feltálalt ételekből közösen fogyasztanak.

A nyugati étkezési kultúrához képest, ahol minden személy a saját adagját fogyasztja el, a koreaiak eleve sok különböző mellékfogásként tálalják ételeiket, amiket megosztanak egymás között. Személyesen is beleláthattam egy helyi család életébe, akikkel az étkezések során akár az otthonukban, akár étteremben vagy kávézóban egymás közt megosztottuk az ételeket. Ez azt jelentette, hogy a kis tálkákban feltálalt köretekből közösen fogyasztottunk, illetve a kávézóban vásárolt süteményeket is több szeletre vágtuk, így mindenki megkóstolhatta.

Helyi szokás szerint, az asztalnál mindig a legidősebb személy kezdi el az étkezést, és csak utána a többiek. Fontos megemlíteni, hogy az ázsiai étkezési kultúra része az evőpálcika használata, amelynek elsajátításában készségesen nyújtottak segítséget a helyiek. Észrevettem, hogy gyermekek számára kapható egy úgynevezett könnyített pálcika, amely segítségével a kisebbek könnyen megtanulják az ázsiai evőeszköz használatát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!