hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Összefogás a 200 éves zsinagóga megmentéséért
KŐVÁGÓÖRS ELREJTETT KINCSE
Összefogás a 200 éves zsinagóga megmentéséért

Fotó: Grinberg Daniella

2022. 10. 27.
Bő 70 év elteltével újra meggyulladtak a hanukai gyertyák a kővágóörsi zsinagógában. A második világháború óta eltelt évtizedek alatt az egykori imahely – mely a környék spirituális centruma volt – állapota jelentősen leromlott, sűrű növényzet nőtte körül az elhagyatott, patinás épületet. A zsinagógát pár éve négy magánszemély keltette életre, amikor is elhatározták, hogy megmentik az épületet. Jusztin Ádámmal, a Káli-medence Zsinagógája Alapítvány elnökével beszélgettünk.

Miért éppen Kővágóörs? Ön a fővárosban él; beszélne róla, hogy miképp lelt rá a  zsinagógára, mi az első emléke róla?

– Az első élményünk az volt, hogy a társammal, Vikor Andrással körülbelül tíz évvel ezelőtt a környékbeli zsidó emlékeket jártuk végig, és természetesen olvastunk és hallottunk már a zsinagógáról, de még sosem voltunk itt. Amikor eljutottunk ide, nem is nagyon lehetett látni, annyira be volt nőve az épület, és mint ahogy akkor nagyon sokan, mi is kíváncsiak lettünk, úgyhogy bemásztunk a kerítésen – amit most már nem javaslok senkinek.

Megnéztük a zsinagógát kívül-belül, hát vérzett a szívünk, mert nem volt túl jó állapotban: szemét, dzsungel és egyéb rossz körülmények vették körül. Aztán első látásra szerelem lett – beleszerettünk az épületbe. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!