Újra régi fényében pompázik a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga
Az átadó ünnepségen részt vett a Zsidó Világkongresszus feje is, aki megköszönte Orbán Viktornak a zsidóság és Izrael melletti kiállását
Újra régi fényében pompázik a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga

Fotó: MTI/Soós Lajos

2021. 06. 11.
Átadták Budapesten a teljeskörűen felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát csütörtök délután. Az 1872-ben fölavatott, a második világháború óta romos épületet négy év alatt, a kormány 3,2 milliárdos támogatásával újították fel. Az átadó ünnepségen többek között részt vett Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus vezetője, Yacov Hadas-Handelsmann izraeli nagykövet, Frőlich Róbert országos főrabbi és Heisler András, a Mazsihisz elnöke is.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter köszöntőjében arról beszélt: nemes feladat megmenteni egy épületet az enyészettől, de a kormány nem csak ezért támogatta a felújítást. Ennél fontosabb, hogy

azt remélik, élet költözik e falak közé.

A miniszter azt kívánta, hogy a magyarországi zsidó közösségek ne csak szabadon és biztonságban élhessenek Magyarországon, hanem virágoztassák fel újra azt a vallási és kulturális hagyományt, mely a holokauszt tragédiája előtt része volt Budapest és az ország kulturális gazdagságának.

rumbach
MTI/Soós Lajos

Novák Katalin szólt arról is: büszkék rá, hogy ma Magyarország a zsidó közösségnek biztonságot nyújtó otthon, és a közösség rendelkezésére állnak az életükhöz szükséges intézmények az óvodától az egyetemig, a kórháztól a szeretetotthonokig. A közösség tagjai szabadon ünnepelhetnek az ország közterein, vállalhatják hitüket és kultúrájukat, meghívhatják a világ minden tájáról sportolóikat a Maccabi Játékokra, és testvéri kapcsolatokat ápolnak a keresztény egyházakkal.

Hozzátette:

büszkék arra is, hogy míg máshol erősödik a hívő közösségek üldözése és az antiszemitizmus, templomokat, zsinagógát zárnak be, addig Magyarországon az elmúlt 10 évben több zsinagógát nyitottak.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke megköszönte az építők munkáját és a kormány támogatását. Azt mondta, hála nekik,

több mint 70 év hányattatást követően olyan multifunkcionális teret hoztak létre, ahol újra felhangozhatnak a közösség imái, ősi dallamai, ahol lehetőséget biztosíthatnak a zsidó közösség fejlődéséhez és teret adhatnak "fantasztikus kulturális, közművelődési és turisztikai" eseményeknek.

Felidézte: elődeik a környéken három különböző karakterű zsinagógát építettek, megteremtve ezzel a Dohány utca-Rumbach Sebestyén utca-Kazinczy utca közötti úgynevezett zsidó háromszöget.

Mint mondta, bár a közösség tagjai pontosan tudják, hogy miben különböznek egymástól ezek a zsinagógák, a zsidónegyedként emlegetett városrész ma mégis "egységes szövetet alkot". "Számunkra a zsidó közösség sokszínűsége alapérték", a magyar zsidóságon belül egymás mellett élő hagyományok léte és elfogadása "nem a Mazsihisz újkeletű hóbortja" - mondta Heisler András.

Kitért arra: a Mazsihisz számára a zsidó-keresztény gyökerű Európa értékei meghatározóak. A magyar neológia 160 éve a magyar nemzet részének tekinti magát.

A Rumbach utcai zsinagóga ezért reményei szerint az a zsinagóga és közösségi tér, ahová mindenkinek "rang, sikk és társadalmi esemény" belépni, függetlenül attól, ki milyen zsidó, mennyire zsidó vagy egyáltalán zsidó-e".

rumbach
MTI/Soós Lajos

Heisler András úgy fogalmazott: álmaiban a

"Rumbach igazi együttélés házaként szerepel, hasonlatosan egy ünnepi asztalhoz, ahol ott ülnek a családtagok, a közeli és a távoli rokonok, a szomszédok, a barátok, a vallásunkra figyelő rabbik, de még a városon átutazó idegenek, a kosztos diákok vagy az éhező szegények is, mert mindannyiukért felelősséggel tartozunk, hiszen mindannyian Isten képmására teremtettünk".

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke azt mondta, hogy a legtöbb állam félt kiállni a zsidó emberek mellett az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban a közelmúltban. Magyarország azon kevés állam egyike volt, amelynek volt ehhez bátorsága - hangsúlyozta, hozzátéve: ezért az egész világ zsidó közössége hálás.

Megköszönte a kormánynak, főként Orbán Viktor miniszterelnöknek, amit a zsinagógáért tett, és felidézte, hogy nagyszülei az antiszemitizmus miatt hagyták el Budapestet. Ha nem tettek volna így, akkor ő ma talán nem élne - jegyezte meg.

WJC
MTI/Soós Lajos

Ronald S. Lauder közölte, hogy a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga

különleges neki és a családjának, mert itt házasodtak össze a nagyszülei.

Frölich Róbert országos főrabbi elmondta: néhány éve az akkor még romos zsinagógában istentiszteletet tartottak a jeruzsálemi szentély gyásznapján. A pusztulófélben lévő, sötét zsinagógában úgy érezték, mintha a jeruzsálemi templom romjai között ülnének. "Olvastuk Jeremiás siralmait, és sirattuk ezt a házat". Akkor a gyász helye volt ez a ház, ma az öröm helye, ékkő - tette hozzá.

Új zsinagóga született, melynek legfőbb funkciója, hogy

"kapocs legyen a föld és az ég között, hogy összekösse az anyagi világot, amelyben élünk, azzal a spirituális világgal, amelyik bennünk él"

- mondta Frölich Róbert.

rumbach
MTI/Soós Lajos

Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete lélegzetelállítónak, mennyeinek nevezte a felújított épületet.A zsinagóga 150 éves - közölte, megjegyezve: falai sokat láttak már, jót is, de a második világháború alatt rosszat, harcot, halált.

A nagykövet Izrael nevében köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek helyreállítani a zsinagógát, elsősorban a magyar kormánynak.

Az átadó ünnepség elején a közösség tagjai díszmenetben vitték a Tórát a Dohány utcai Emánuel-emlékparktól a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógához, majd elhelyezték a zsinagóga tóraszekrényében.

Az ünnepségen mások mellett részt vett Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!