Anna gyermekét orvosi ügyeletre vitte a hétvégén. Belépett a rendelőbe, ahol két hölgy tartózkodott. Az egyiken térdig érő szűk szoknya, hozzá egy blúz – ahogy illik, szépen betűrve –, azon fehér köpeny, ami nem volt begombolva. A másik hölgy melegítőnadrágot, pólót, felette szintén fehér köpenyt viselt. Anna ösztönösen odasétált a szoknya-blúz összeállítást viselő hölgyhöz: „Jó napot kívánok, doktornő…” – kezdte mondandóját, mire az üzenet fogadója intett, hogy nem ő az orvos, hanem a másik személy. Az öltözéke azonban nem ezt kommunikálta, hanem arra engedett következtetni, hogy ő lehet az orvos.
Ebből a rövid történetből egyértelmű, hogy az öltözködésünk az önkifejezésünk eszköze, a külsőnkkel anélkül is kommunikálunk, hogy egy szót is szólnánk. Szavak nélkül is sokat elárulunk magunkról, sok esetben még arról is, hogy mivel foglalkozunk, hogy érezzük magunkat vagy mit gondolunk a világról, önmagunkról.
A „nem a ruha teszi az embert” szlogent el kell felejteni, öltözékünkkel megtiszteljük a környezetünket és saját magunkat is.
Tökfejek, boszorkányok, szellemek és csontvázak: honnan ered a Halloween valójában?
Több ezer éves hagyományokból épül fel a pogány szelleműző ünnep »
‘56 egy párizsi gyermek szemével
Külföldön is hatalmas izgalommal követték az akkori eseményeket »
Újév, rettenetes napok és a bűnbánat ereje
A rós hásánát követő időszak a önvizsgálat, bűnbánat, bűnvallás és a megtérés ideje »