A sneaker angol szó, egyszerűen sportcipőt jelent, egy olyan univerzális, különösen fiatalok által kedvelt sportcipőt, ami egyaránt viselhető sportolásra, utcára, tulajdonképpen szinte bárhová. A streetwear stílus, azaz utcai ruházati kultúra fő darabjává nőtte ki magát. Magát a streetwear viseleti stílust az 1970-es évek hip-hop és R’n’B zenei vonala, illetve a gördeszkázás életérzése inspirálta. Idővel átjárta a többi öltözködési stílust is, manapság már akár az elegáns ruházat mellett kiegészítőként is láthatjuk, sőt kosztümhöz, öltönyhöz is hordják. A fiatalok ruházatának mindenképpen nélkülözhetetlen kiegészítője, amely mindenféle márkánál széles színskálában és a legkülönbözőbb formákba öltve megtalálható.
A sportcipők történetének kezdete a 20. század elejére tehető, amikor két amerikai cég, a Keds és a Converse azon dolgozott, hogy lehetővé tegye a nagyközönség számára is az addig csak szűk körnek készült gumialapú cipők forgalmazását. Az elsőként említett cég eredetileg gumialapú termékekkel foglalkozott, majd 30 különböző cipőmárkát összefogva alapította meg a „márkát”, 1916-ban ők gyártották le először tömegesen a sportolásra használatos cipőket.
Rick Owens amerikai sztárdizájner egy meglehetősen ellentmondásos húzása irányította a Converse márkát a kritikusok figyelmének kereszttüzébe. Az említett együttműködés visszássága abból származott, hogy a cipő reklámkampányában több formában, erőteljesen megjelent az ötágú pentagram csillag, a sötét, sátánista, okkult irányzatok szimbóluma. Erre a jelenségre többen felfigyeltek és hangot is adtak felháborodásuknak a közösségimédia-oldalakon. A termékek megítélését csak ideig-óráig tudták ezzel megváltoztatni, továbbra is kedvelt márka maradt.