hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Így ne használd a közösségi médiát
Kommentkommandó
Így ne használd a közösségi médiát

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 03. 04.
A több mint másfél évtizede velünk élő közösségi média feladta a leckét az emberiségnek kommunikációs téren. Fennállása óta a meggondo­latlan, elhamar­kodott online megjegyzések miatt már a pandémia előtti időkben is repülhettek munkavállalók az állásukból.

„Zárjon be az iskola, lécci! Lehetőleg már holnap!” – posztolta kommentjét egy marylandi középiskola rebellis hírében álló diákja, a „tomorrow”-t szlengesen poénból csak „tamarraw”-ként lebetűzve. A Frederick County Public Schools közösségi média menedzsereként dolgozó Kate Nash-nek nemigen tetszett a diák megjegyzése, így aztán csipkelődve a „Ha bezárnánk, hogy tanulhatnád meg a »holnap« szót helyesen leírni?” – válasszal reagált rá. Munkál­tatója szerint ez azonban súlyos szakmai hibának bizonyult. A nő kommentjét töröltették, sőt, miután a megbántott diáktól az igazgató felszólítására bocsánatot kellett kérnie, azonnal menesztették állásából.    

Unatkozós komment miatt repült a diákmunkás

Ugyanakkor a dolgozni akaró diákoknak sem árt csínján bánni a hozzászólásokkal. A történtekkor még csak 16 éves brit Kimberley Swann például első munkanapját töltötte a főként logisztikával-marketinggel foglalkozó Ivell társaságnál egy tipikusan irodista munkakörben. A hölgy alig lépte át a cég kapuját, már a kezdet kezdetén nem érezte ingergazdagnak újdonsült környezetét. Ez nem is lett volna túl nagy gond, ha a „minden kezdet nehéz” fémjelzésű vélemény­áradatot inkább a barátainak, az irodán kívülre tartogatja. Csakhogy Swann-nak afféle 21. századi ifjú munkaerőként egyből ki kellett lőnie az online térbe egy helyzet­elemzős posztrakétát friss tapasztalatairól. „Egész nap csak szkennelek itt, iratokat fűzök vagy darálok le. OMG! (Istenem!) Ez dög­unalom” – kommentelte mintegy gondűzőként.

Swann pechére azonban a tulajdonos-ügyvezető Mr. Ivell-nek is akadt pár percnyi üresjárata, amit egy rövid Facebook-szörfölésre fordított. Így szinte elsőként botlott bele az új munkaerő sommás véleményébe – aki ezután gyakorlatilag percek alatt kézhez kapta felmondólevelét. A tulaj döntését „a munkavállaló motiválatlanságával” indokolta. A sors fintora, hogy barátai még el sem olvashatták a nekik címzett sorokat, a poszt máris menesztést eredményezett. Ráadásul mindezt úgy, hogy a munkáltató neve el sem hangzott a posztban…

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!