Ez egy véleménycikk.

A számok látványosan jelzik mely témák, illetve „hangvételek” vonzzák a hozzászólókat.  Nem hiszem, hogy bárkinek is meglepetést okoz, hogy a „népszerű” cikkek valamilyen szenzációs témával (vér, halál, szex, botrány...stb.) foglalkoznak, a hosszabb, árnyalt elemző írásokra alig születnek visszajelzések. 

A legfeltűnőbb jelenség talán az, -  e „polkorrekt toleranciától” hangos világunkban - , hogy a kommentirodalom nyüzsög a legalapvetőbb emberi méltóságot két lábbal sárba tipró minősítésektől.

A „régi szép időkben” még nyomdafestéket nem tűrő leminősítések végtelen sora a szerzőket és a többi kommentelőt megalázó csúfnevektől, a legalpáribb pocskondiázásokig terjed.

Ha például nem tetszik a szerző véleménye, akkor előszeretettel veszik célba a puszta megjelenésüket egyfajta virtuális „vudubábuként”…

Eleinte azt hittem ez csak minket női szerzőket („menstruátorokat”, - csakhogy az egyik legkevésbé otromba megnevezésünket említsem) érint, mintha a „szexisségünk” vagy annak hiánya bárminemű összefüggést mutatna szavaink hitelességével. Idővel rá kellett jönnöm, hogy

az idősödő nagy szakállú férfikolléga ugyanúgy ki van téve az „esztétikai leminősítésnek”, mint kolléganői. 

Hasonló stílusban kérdőjeleződik meg az ellenvéleményt megfogalmazók mentális egészsége, sőt mi több emberi mivolta is.

A legprimitívebb előítéletek, közhelyek kerülnek elő elképesztő indulatokkal fűszerezve.

Ha nem szúrna, amikor nevetek, talán még szórakoztatónak is találnám a nyilvánvaló ellentmondásokat, amikor a megfogható tények és érvek hiányát vetik a másképp gondolkodók szemére.

De nagyon is szúr, mert indoklásul gyakran ők is csak fröcsögő gyűlöletet ontanak a másikra, ellenőrizhető adatok, magyarázatok nélkül. Amikor viszont egy igényesebb hozzászóló mérvadó szakirodalmat is belinkel, akkor egyszerűen válasz nélkül hagyják, vagy hangosan méltatlankodnak, elvégre már az általánosban is utálhatták a kötelező irodalmat…

Naiv jóindulattal persze mentegethetnénk embertársainkat azzal, hogy ez a fajta kommentelés csupáncsak ártalmatlan „ventilálás”.  Hiszen valahogy mégiscsak muszáj levezetnünk a stresszt, különösen most pandémia idején.

A probléma csak az, hogy a pőre indulat indulatot gerjeszt, az erőszak erőszakot szül.

A bántalmazás dinamikáját ismerők pedig nem véletlenül hangsúlyozzák, hogy a súlyos fizikai bántást mindig megelőzi, sőt megalapozza a másik ember verbális, szavakkal történő megsemmisítése!

Talán, ha saját névvel lenne lehetséges a hozzászólás, nagyobb önmérsékletet tanúsítanánk. ..Talán, ha a szerzők maguk is következetesen tartózkodnának az olcsó hatásvadászattól...

Talán, ha mindannyian a szemünk előtt tartanánk, hogy a beszédünk elsősorban saját magunkat, és nem a mindenkori „ellenséget” minősíti…

„De mondom nektek: Minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.” (Máté 12:36)