Víz nélkül nincsen élet – sokat hallott, szinte elcsépelt mondat ez –, de valóban igaz a mondás, hiszen szervezetünk több mint 60 százalékát alkotja ez a létfontosságú elem, aminek kismértékű csökkenése is károkat tud okozni testünk működésében.
Egészségünk megőrzésének fontos része a megfelelő folyadékellátottság, mivel sejtjeink felépítéséhez és szerveink normál működéséhez járul hozzá, ha hidratáltak vagyunk.
Érdekes, hogy míg testtömegünk több tízszeresére is gyarapodik a megszületéstől a felnőttkorig, addig a vízszükségletünk csupán két-háromszorosára nő – mégis, folyadék nélkül az emberi szervezet csupán pár napot bír ki, élelmiszer nélkül viszont akár több hetet is.
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »