Néha azon tűnődöm, mire jók ezek a katasztrófafilmek. A főhős mindig megmenekül (esetleg beáldozza magát az emberiségért), a szokott rend helyreáll a Föld bolygón, ha kissé bicegve is… E szarkazmus viszont gyorsan porlad, ha az embert a szokott „lángtenger-rohangálás-utolsó percben megmenekülés” triója mögül egy korszellem kellemetlen szaga csapja meg.
Ez maga a félelem: a jelentől, a jövőtől, a ki nem számíthatótól. Hogy tényleg csak így, ilyen hirtelen? Semmi előzmény nélkül?
A Greenland – Az utolsó menedék című alkotásnak ez a jelentősége, és nem a történet. Mert annak minden részletét láttuk korábban. A világ bajba kerül, kevesen élhetik túl. A főhős küzd, hogy a családjával mégis túlélje. Hosszan utaznak, közben nehézségeket gyűrnek le. Végül bejutnak a menedékbe. A túlélők előjönnek, a romok közt pislogva – és vége a mesének. A „földbe csapódó égitest témában” a Deep Impact és az Armageddon alapművek, a kettőt egy időben (1998) mutatták be, ami ritka; képzeljünk csak el két dínós vagy két Robin Hood-filmet egy évadban.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »
2021.02.26. (XXV/8)
