Hebron vagy Sekhem nem kevésbé fontos helyszín; nekünk is mennyire fájt elveszíteni Kassát, Pozsonyt vagy Belgrádot! Újabban az ENSZ még a Trianonnál is kegyetlenebb diktátumokat kíván szabni a zsidó államnak; lényegében fővárosának legszentebb helyeiről, ősatyái nyugvóhelyeiről és történelmi epicentrumából való kivonulásra szólították föl, méghozzá egy éven belül.
Birodalmak átjáróházaként Szamaria és Júdea mindig is ki volt téve súlyos támadásoknak, de eleddig sosem irányult az egész világ haragja e vidékre.
Mohamed követői a 600-as évek vége óta igyekeznek e régió iszlamizálásán, és Izrael nemzeti újjászületése az iszlám történelem egyik legfőbb botrányának minősült. Emiatt módszeresen törekednek a mai napig a kicsiny zsidó állam megsemmisítésére.
Ne legyen kétségünk: a „Szabad Palesztina” felkiáltás is pontosan erről szól. Október 7-e óta immáron a nemzetközi közösség döntő többsége e megszálló iszlamista erő oldalára állt. De mit mond Isten a hiábavalóságot gondoló népeknek? „Szól nekik haragjában, és megrettenti őket gerjedelmében: Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!”
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »