Természetesen az mindenki számára közismert, hogy a modern kori olimpiák az ókori játékok mintájára indultak útjuknak (erről lásd Grüll Tibor ókortörténész cikkét: Kenyeret és cirkuszt – Az olimpiai játékok első ezer éve. Hetek, 2000. 06. 24., QR-kód mellékelve). Ám Coubertain báró számára az ókori sportesemény felelevenítése nem a féktelen mámort és szexuális kicsapongást jelentő dionüszoszi kultikus orgiákat jelentette, amint azt a párizsi szervezők bemutatták.
Az Óda a Sporthoz című költeményében Coubertain így fogalmazza meg céljait: „Tisztesség vagy te, Sport! / Ha tőled jő, igaz kincs a dicséret, / mert csak derék munkával nyerhető. ... A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: / és testvérré lesznek mind általad, önuralomban, rendben és erőben. / Mert önbecsülést tanulnak az ifjak tőled...” – írta ars poeticának is tekinthető művében.
Azért érdemes felidézni az alapító sorait, mert a párizsi megnyitóünnepség művészeti vezetője, Thomas Jolly azzal hárította a vádakat, miszerint kifejezetten a kereszténység kicsúfolása lett volna a szándékuk, hogy a legvitatottabb, az Ünnepség címet viselő jelenetben nem Jézus utolsó vacsorájára utaltak, hanem az ókori dáridókra.