hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egyre erősödik a zsidó jelenlét a Templom-hegyen
Isten hegyének visszahódítása
Egyre erősödik a zsidó jelenlét a Templom-hegyen

Telepes családok, izraeli hatóságok és iszlám szentélyek találkozása a Templom-hegyen.(Fotók: Surjányi Dávid)

2023. 10. 04.
A most véget ért héber évben közel 50 ezer zsidó látogatott a judaizmus legszentebb helyére, amely eleddig számukra jórészt elérhetetlen volt. Saját szemünkkel tapasztaltuk azonban a hegyen máig uralkodó vallási intoleranciát és hatósági kényszert. Az illegális áldozat­bemutatási kísérletek, letartóztatások, lopva elmondott imák időszaka még ugyan nem járt le, de lassú változás érezhető.

Rekordszámban érkeznek zsidó hívők és látogatók arra a hegyre Jeruzsálem szívében, ami a judaizmus számára a legértékesebb.

A világtörténelemben egyedi állapot uralkodik ezen a hegyen: egy vallás sok száz éves központja tartósan egy másik vallás fennhatósága alatt áll, amely mindent megtesz, hogy a konkurens hithez tartozók ne gyakorolhassák szabadon a vallásukat ezen a helyen. A Biblia beszámolója alapján a salamoni, illetve a babiloni fogság utáni Szentélyek a Mórija hegyén álltak, amit a tudomány és a hagyomány is a mai Templom-hegyhez köt. A rabbinikus tradíció szerint a Dávid által előkészített, Salamon által felépített, majd az Újbabiloni Birodalom által elpusztított első Templom 410 évig állt, míg az Ezsdrás és Nehémiás fémjelezte restauráció során felépült második Szentély, melyet Heródes bővített világcsoda színvonalúra, a rómaiak áldozatául esett 420 év után.

A számtan látszólag a hegyet ma is birtokló iszlám javára dől el: a mohamedánok i. sz. 638 óta (kisebb megszakításokkal) uralják minden idők legvitatottabb telkét. A nemzetközi közvélemény azonban kénytelen lesz alkalmazkodni a status quo folyamatos változásához: a zsidóság ugyanis a jelek szerint nem hagyott föl a Templom-hegy eszméjével. Számos zsidó szervezet küzd revizionista fordulatért, és ennek jelei egyre látványosabban mutatkoznak meg Jeruzsálem hétköznapjaiban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!