Max von Oppenheim német zsidó diplomata (középen fehér öltönyben) dzsihádra szólította föl a brit, francia és orosz birodalmak muszlim lakosságát.(Képek: Wikimédia Commons)
Az első világháború végső szakaszában a franciák hadereje megsemmisült a kíméletlen német offenzíva révén, míg az angolok, ha győzni önmagukban nem is, de képesek voltak folytatni a harcot.
A háború az érintett felek hatalmas tengerentúli gyarmatai miatt gyorsan globálissá vált. A neves történész, Niall Ferguson kiemeli, hogy még mielőtt „a nyugati fronton egyértelművé vált volna a katonai patthelyzet, a német kormány egy háborút eldöntő fegyver kifejlesztésébe kezdett”. Nem katonai, hanem ideológiai eszközhöz nyúlt, s ezzel kívánták destabilizálni az ellenséges birodalmakat. „A németek oszmán szövetségeseik segítségével igyekeztek lángra lobbantani a dzsihádot a brit és a francia birodalomban.”
Megjelent a Hetek Képbehozó magazinja, Keresztünk – Nyugaton a helyzet változó címmel. Benne európai gyülekezetvezetők, meghurcolt keresztények, ismert bibliatanítók világítanak rá arra, hogyan változott meg a hívők megítélése nyugaton. A kiadvány 4990 Ft helyett 3490 Ft a hetek.hu/konyvek oldalon.
Ennek oka abban keresendő, hogy akkoriban a német értelmiség valósággal bálványozta az iszlám kultúrát. A tér és a torony című könyvében Ferguson említ olyan orientalista személyiségeket, mint Carl Heinrich Becker (de egyébként ide sorolhatjuk Karl May-t is), akik nagyban hozzájárultak a német elit romantikus elképzeléseihez a keletet illetően. Barry Rubin és Wolfgang G. Schwanitz magyarul is megjelent úttörő könyve, a Nácik, iszlamisták és a modern Közel-Kelet megteremtése szerint a századfordulón már 21 egyetemen 57 Közel-Kelet-szakértő professzor tevékenykedett. Maga II. Vilmos német császár is vonzódott a Közel-Kelethez; nem csupán romantizálta az iszlámot, de bevallotta unokatestvérének, II. Miklós orosz cárnak, hogy közel állt az áttéréshez.
2023.11.03. (XXVII/44)
