hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kéznél lévő bűnbakok
Miért követi a járványokat mindig a zsidók üldözése?
Kéznél lévő bűnbakok

Forrás: Wikipédia / Émile Schweitzer: A strasburgi pogrom 1349-ben

2020. 04. 14.
Úgy tűnik nincsen húsvét vérvád nélkül. Az európai hagyományban, sajnos, benne gyökeredzik, hogy a zsidóságot húsvét előtt megvádolják a nem zsidók elpusztítására tett kísérlettel. Így van ez az exodus óta.

A tíz csapás közül többet is járványnak tekinthetünk, ugyanakkor a csapások elmúlása után adott egyiptomi reakció is ad egy paradigmát: a zsidók a felelősek és ezért el kell pusztítani őket. Azóta eltelt mintegy három és fél ezer év, mégis, a napjaink világjárványa idején elhangzó vádak ismételten a zsidóságot teszik felelőssé a csapásért.

Rabbinikus óvintézkedések

Mielőtt a zsidókról, mint ellenségeik szerint a csapások fő okozóiról írnánk, fel kell tárnunk azt, hogy maga a zsidó nép hogyan viszonyul a járványokhoz. Maga a Tóra írta elő a fertőzésgyanús személyek számára a mosakodást és az elkülönítést. A fertőzötteknek és a gyanúsaknak ki kellett vonulniuk a közösségből. A lappangási idő alatt életvitelszerűen két hetet távol kellett maradni a közösségtől, annak érdekében, hogy elkerüljék a fertőzés átadását. Akiről bebizonyosodott, hogy fertőző beteg, annak véglegesen el kellett hagynia a közösséget, és az ő felelőssége volt gondoskodni arról, hogy a társadalom egészséges tagjai időben észleljék a betegségét és el tudják kerülni a kontaktust vele.

Ugyanakkor évezredeken keresztül arra is törekedtek, hogy az orvostudomány adott eszközeivel megelőzzék vagy kezeljék a betegségeket. Csak néhány szélsőséges zsidó irány­zat az, amely napjainkban elutasítja a védőoltásokat. Ilyen a Neturei Karta elnevezésű csoport, vagy ezt az álláspontot képviseli William Handler rabbi, aki szerint a gyermekeiket beoltató szülők tulajdonképpen emberáldozatot követnek el. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a zsidóságot általában nem ez a fatalista, fanatikus álláspont jellemzi, hanem a betegségek (köztük a fertőzőek) megelőzése és gyógyítása.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!