hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Keresztény nagygyűlés Bukarestben a családokért
Románok és székelyek együtt
Keresztény nagygyűlés Bukarestben a családokért

Fotók: Nagy Géza

2023. 02. 23.
Közös, többnemzetiségű nagy­gyűlést tartottak Bukarestben romániai keresztény felekezetek, amelyen több mint 10 ezren vettek részt A gyermekek és családok védelmében.

A rendezvény azokkal a „neomarxista” törekvésekkel szemben állt ki, amelyek „a szexuális devianciákat népszerűsítik, és a keresztény értékeket ássák alá a társadalomban” – mondta a Hetek tudósítójának a nagygyűlés szervezője és főszónoka, Tony Berbece bukaresti evangéliumi lelkész.

Berbece szerint az ilyen kiállásnak van történelmi előzménye Romániában, mert már a kommunizmus idején voltak pásztorok, akiket „letartóztattak, megvertek és megkínoztak a keresztény hitükért”. (Egy ilyen hitvalló lelkész, Richard Wurmbrand élettörténetét lapunk is bemutatta: „A lelkész, aki a náciknak és a kommunistáknak is megbocsátott” – Hetek, 2020. július 31.) „Elmondtam a felvonuláson is, hogy célunk és felelősségünk Európa védelme az erkölcstelen ideológiák hatásaival szemben, ahogy korábban együtt védtük Európát az iszlámtól is. Ha akkor megtörünk, annak az eredménye egy olyan leigázás lett volna, ami eltüntette volna a keresztet a templomainkról.”

Mint a bukaresti lelkész elmondta, a romániai közvéleményt meglepte a nagy létszámú kiállás a keresztény értékek mellett. „Új erőnek neveznek bennünket, és kiemelték, hogy korábban példátlan módon, együtt demonstráltak románok és magyarok.” Berbece szerint „maga a tény, hogy Székelyföldről lejöttek magyar keresztények ide, a vallásos világban váltotta ki a legnagyobb megdöbbenést. Azt hitték, hogy nagyon jól ismerem valamelyik magyar pásztort, pedig egyetlenegyet sem ismertem korábban. Volt, aki azt gondolta, hogy biztos a magyar kormány áll a rendezvény mögött, és a magyarok szervezkednek Bukarestben. Elmondtam, hogy szó sincs erről, nem ők a szervezők, de ők is velünk vannak, mert amikor a családjainkat kell védelmeznünk, akkor nem számít, hogy magyar vagy román az ember, ahogy a vallási címke sem” – mondta a román lelkész.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!