hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy férfi, egy nő: a házasság meglepően ősi intézmény
Nem csak a zsidó-keresztény kultúrában volt kiemelt szerepe
Egy férfi, egy nő: a házasság meglepően ősi intézmény

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 08. 04.
A házasság mint intézmény története régre nyúlik vissza és igen gazdag. A történelem nagyobb részében – legalábbis a görög–római–zsidó–keresztény kultúrkörben – senki sem vonta kétségbe, hogy a házasság egy férfi és egy nő között köttetik, korunkban azonban ezen betonbiztosnak gondolt tény meginogni látszik.

Ha keresztényként, bibliai alapon vizsgáljuk a házasság intézményét, bátran állíthatjuk, hogy Isten alapította dologról van szó, elég csak Ádám és Éva történetére gondolnunk, illetve megemlítenünk Ádám szavait, amikor meglátta Évát: „Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” (1Móz 2:23–24)

Az utóbbi mondat az egyik legalapvetőbb ige, ami a házasság kapcsán bibliai alapon eszünkbe jut. De érdemes megnézni, meddig jutunk, ha a Biblián kívüli történeti forrásokat nézzük. Ehhez vissza kell lépnünk egészen a Kr. e. 2100-as évekbe, amikor is Mezopotámiában sumér nyelven megfogalmazták az ur-nammui törvényeket. Ebben már találhatunk határozatokat a házasságot illetően, például bizonyos szinten büntetik a házasságtörést, és olvashatunk egy szabad és egy szolga státuszú ember esetleges összeházasodásának szabályozásáról is.

Az ókori Egyiptomban szintén büntették a házasságtörést – többek között a házasságtörő férfit ezer bot­ütéssel sújthatták, a házasságtörő nőnek pedig levághatták az orrát –, illetve voltak különlegességek is, például gyermekáldás érdekében meghatározott ideig tartó házasságokat is lehetett kötni. Ezen törvények és szabályok mellett azonban semmilyen esküvői ceremóniáról nem tudunk sem Mezopotámiából, sem Egyiptomból. Mindenesetre a házasságra már vonatkoznak bizonyos törvények a „kezdetekkor”, ez egyértelmű, a házasságtörés pedig kifejezetten nagy bűnnek számított már az ókor ezen századaiban is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!