hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Erőszak és hazugság: így élnek tovább a szocializmus eszméi
Interjú Joshua Muravchikkal, korunk egyik legjelentősebb antikommunista kutatójával
Erőszak és hazugság: így élnek tovább a szocializmus eszméi

Forrás: KKETTKK

2021. 09. 30.
„A szocializmus az emberiség legnagyobb hibájának bizonyult, amióta a kígyó becsapta Évát” – állítja Joshua Muravchik amerikai író, publicista. Korunk egyik legjelentősebb antikommunista kutatójaként a Heteknek elmondta, hogy Marx és követői olyan hamis vallást hoztak létre, amely minden morális korlátot félretett, ezért halál és pusztulás követte mindazokat, akik gyakorlatba ültették tanaikat – Lenintől Hitleren át Maóig és tovább.

Magyarul is megjelent könyvében azt írja, hogy a szocializmus a történelem leggyorsabban növekvő vallása: 150 évvel azután, hogy a fogalmat 1820-ban megalkották, a világ lakosságának 60 százaléka hivatalosan ezt az eszmét követte. Miért vallás és nem tudományos világnézet, ahogyan a hívei állítják?

– Mert a népszerűsége abból a vágyunkból fakad, hogy szeretnénk, ha minden problémára egyetlen válasz lenne. Úgy érezzük, hogy az élet ekkor tökéletes. A hagyományos vallásokban ennek a tökéletes életnek a helyszíne a menny, vagy a föld, de csak Krisztus második eljövetele után. Én zsidó vagyok, számomra a Messiás hozza el ezt a kort. A szocializmus hasonlót ígér, minden probléma megoldását, de azzal a különbséggel, hogy ezt nem egy természetfeletti eseményhez, hanem politikai cselekvéshez köti. Változtassuk meg a rendszert és minden tökéletes lesz. Fiatalkoromban volt egy népszerű baloldali szerző Amerikában, Michael Harrington. Ő azt írta egy könyvében, hogy amikor a szocializmus megvalósul, az emberiség megszabadul az Édenkertben kapott ítélet alól.

Arra gondolt, hogy megszűnik a fáradságos munka?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!