hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vészjósló tendenciák: így adják meg magukat protestáns gyülekezetek is a genderideológiának
A nyugat-európai történelmi egyházak lejtmenete
Vészjósló tendenciák: így adják meg magukat protestáns gyülekezetek is a genderideológiának

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 06. 30.
Ulrich Parzany (német evangélikus teológus, lelkész, evangelizátor, könyvszerző, 1991-től előbb a ProChrist evangelizációs projekt elnöke, majd vezetője) Mi történt az egyházzal (Was nun Kirche, 2017) című művének második fejezetében vizsgálja korunk egyházának égető kérdéseit „Milyen betegségben szenved az evangélikus egyház?” címmel, felsorolva e „betegség” szimptómáit.

Parzany ugyan csak a Német Evangélikus Egyházat (EKD) vizsgálja, de valójában mindaz, amiről ír, az egész nyugat-európai kereszténységet jellemzi, és a felsorolt tünetek már a hazai keresztény közösségekben is megjelentek. Röviden érdemes meglátásainak egy részét összefoglalni.

Mi a helyzet az evangélikus egyházzal?

Parzany felteszi a kérdést: a világ minden részén növekszik az egyház, csak Nyugat-Európában nem. Mi ennek az oka? Európában állnak a legszebb és a legrégebbi templomépületek. Materiális értelemben sehol máshol nem olyan gazdag az egyház, mint Európában – különösképpen Németországban –, mégis errefelé látogatják a legkevesebben az istentiszteleteket.

Ami az istentiszteletek látogatottságát és az egyháztagságot illeti, Parzany a német helyzetet elemezve egészen megdöbbentő adatokat közöl: 1990-ben Németországban a különféle tartományi egyházaknak (EKD – Német Evangélikus Egyház) 29 422 000 tagja volt. Ez a német lakosság 36,9 százalékát jelentette akkoriban. 2015-ben ez a szám 22 272 000-re csökkent, ami a lakosság 27,1 százalékának felelt meg. Németországban jelenleg egyébként 28 millió a felekezetnélküliek száma. Ráadásul a 22 millió evangélikusról is tudni lehet a felmérés szerint, hogy csak 4 százalékuk látogatja vasárnaponként az istentiszteleteket. A 16 és a 29 éves kor közötti evangélikusoknál ez az arány még megdöbbentőbb, közülük csak 1 százalék jár rendszeresen istentiszteletekre. Ezek ráadásul a 2017-es adatok, azóta a helyzet még siralmasabb.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!