Aktuálishetilap

Hetek hetilap vásárlás
Reuven Feuerstein: a kognitív pszichológus, aki hitt a lehetetlenben 
Nem a géneké az utolsó szó
Reuven Feuerstein: a kognitív pszichológus, aki hitt a lehetetlenben 

Reuven Feuerstein(Forrás: Wikipedia)

2026. 04. 09.
Az agy hihetetlenül rugalmas, megfelelő terápiával elképesztő tartalékok hívhatók elő belőle – ebben a mondatban foglalható össze talán legtömörebben Reuven Feuerstein korszakalkotó munkássága. A 105 éve született egykori izraeli pszichológiaprofesszor életét magyar tanítványa és kollégája, dr. Bohács Krisztina, a GEM Kognitív Klinika és Tanulási Központ szakmai vezetője segítségével foglaltuk össze.  

Reuven Feuerstein 1921-ben született a romániai Botosánban, egy kilencgyermekes haszid zsidó családban. A gyorsan fejlődő, rendkívül aktív, érdeklődő és beszédes gyermek hároméves korában már olvasott – héberül, jiddisül és románul is. Ez nemcsak veleszületett kivételes képességeit jelezte, hanem annak a termékeny környezetnek a lenyomata is volt, amelyben a vallás és a tanulás egyaránt a mindennapi élet részét képezte. 

Hatévesen már kisebb gyerekeket tanított írni és olvasni, később pedig – még iskolásként – felnőtteknek is oktatott hébert, különösen azoknak, akik Palesztinába készültek kivándorolni. A visszaemlékezések szerint a kis Reuven számára természetes volt, hogy a tudást át kell adni. Sőt, a külső szemlélők számára is nyilvánvaló volt a tehetsége. Egy rabbi egyenesen előrevetítette, hogy felnőttként bizonyára gondolkozni tanítja majd a gyermekeket.

Bohács Krisztina felidézett egy történetet, ami szerint erre nem is kellett felnőtt koráig várnia. Az egyik falubelije ugyanis segítségért fordult hozzá, mivel a fia értelmileg kissé akadályozott volt – akkoriban inkább a „falu bolondja” kifejezést használták az ennyire szerény képességű emberekre. Az apa csak annyit kért az alkalmi tanártól, hogy fia képes legyen majd elmondani a kádist a temetésén. Végül a fiú nemcsak az alapvető kognitív készségeket sajátította el, hanem képessé vált az önálló életre, sőt családot is alapított.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!