Mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek…” – ez nem a Manhattan-program kísérleti robbantásról szóló beszámoló, hanem Péter apostol második levelének látomása a Bibliából a kozmikus pusztulásról és egy új világ születéséről. Azt, hogy milyen rejtett, pusztító energiát tartalmaznak a teremtett világ elemei, több mint nyolcvan éve, a második világháborús versenyfutásban tevékenykedő kutatók is talán csak utólag ismerték fel. De vajon miben hittek ők? Milyen világot vártak?
Bár az Oppenheimer című film sikere nyomán az atombomba atyjaként a popkultúra az amerikai születésű tudóst tartja számon, a fegyver működési elve valójában egy magyar fizikus, Szilárd Leó felfedezése. Mindenki más előtt feltérképezte, milyen elképesztő energia felszabadítására alkalmas a nukleáris láncreakció. Ez adta később az atomerőművek működési feltételét is.
A magyar fizikus Spitz Leó néven született Budapesten. Terézvárosban egy polgáriasodott, de vallásos zsidó családban nőtt fel. 1919-ben kiköltözött Berlinbe, hogy fizikusként ott folytathassa a tanulmányait. A láncreakció korai felismerésével a német atomprogram veszélyét is elsőként ismerte fel, így Amerikába emigrált kutatótársaival felkereste Albert Einsteint. A Nobel-díjas fizikust beavatta a náci atomfegyverrel kapcsolatos félelmeibe.
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »