hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Segíti, vagy gátolja az okostelefon az oktatást?
Az képernyő-kihívás
Segíti, vagy gátolja az okostelefon az oktatást?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2024. 09. 05.
A közoktatás elterjedésével kezdettől együtt járt az a dilemma, hogy mi való az osztályterembe és mi nem. Korunk sajátossága, hogy most az okos­telefonok kerültek a figyelem középpontjába. Vannak, akik szerint még az iskolai tiltás is kevés.

A „kütyühasználat” tiltására már 1988-ból találunk példát: New York állami iskoláiban ettől az évtől nem tarthattak maguknál a diákok kommunikációs eszközt – ez akkoriban a csipogókat jelentette. A rendeletet csak 2015-ben törölték el.

Az iskolai mobilhasználat eleve tiltással kezdte a pályafutását: a USAToday szövetségi adatokra hivatkozva azt írja, hogy az Egyesült Államokban az iskolai körzetek 90 százalékában volt érvényben ilyen vonatkozású jogszabály a 2009–10 tanévben, majd ez a szám 2015-re 65 százalékra esett vissza.

Krónikus figyelemhiány, bullying, erőszakos videófelvételek áradata lett az eredmény. Megszaporodtak azok a tanulmányok is, melyek alátámasztják, hogy az okostelefon- és közösségi médiahasználat összefüggésbe hozható a gyerekek mentális egészségének romlásával. Ezeknek a fejleményeknek tudják be, hogy nagyjából 2023-ban újra előtérbe került a kérdés, és egyre hosszabb lett azoknak az intézményeknek, illetve országoknak a sora, melyek arra jutottak, hogy a bizonyos fokú korlátozás vagy akár a teljes tiltás még mindig kevesebb kárt okozhat, mint a képernyő bűvöletében töltött órák.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!