hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kiemelkedő magyar sportolói teljesítmények a párizsi olimpiáról
DOBOGÓN INNEN ÉS DOBOGÓN TÚL
Kiemelkedő magyar sportolói teljesítmények a párizsi olimpiáról

Fotó: MTI / Lakatos Péter

2024. 08. 22.
A 33. nyári olimpiai játékokon szerzett hat arany-, hét ezüst- és hat bronzéremmel piciny országunk népessége arányában a 8., de abszolút értelemben a 14. helyen végzett. Európai viszonylatban csupán öt nagy nyugat-európai ország (francia, holland, brit, olasz és német) előzött meg bennünket. A hagyomány és az ország vezetésének sportstratégiája bizonyította, hogy Magyarország továbbra is sportnagyhatalomnak számít.

A mostani írásunk célja az, hogy emlékeztessük olvasóinkat az olimpiai játékok izgalmas pillanataira, és ennek kapcsán bemutassunk néhány sportolót, akiknek sikerült érmet szerezni, illetve olyanokat, akik – alig mérhető különbséggel – épp csak lemaradtak a dobogóról.

Gulyás Michelle aranyérmes öttusázó

2023-ban az Európa Játékokon ő szerezte meg a magyar női öttusa számára az olimpiai induláshoz való jogot, amely még nem névre szóló. 2024-ben a Világkupán és a világbajnokságon rosszul szerepelt, ezért a szövetségi kapitány nem jelölte az olimpián indulók közé. Az Öttusa Szövetség elnöke, Balogh Gábor (olimpiai ezüstérmes) azonban korábbi eredményei alapján, a válogatási elveket felülírva Gulyás Michelle indulása mellett döntött. Mint azt később nyilatkozta, isteni sugallat is befolyásolta, mindannyiunk szerencséjére.

Michelle a formaidő­zítés eredményeként az olimpián a fizikai számokban már csúcsformában volt, ami jól hatott a meghatározó körvívásra, ahol második helyen végzett. Hibátlan lett a mindig kritikus lovaglása, majd a fizikai számokban már szinte képtelen volt hibázni. Mikor az utolsó lövéssorozatát sikeresen leadva kirobbant a lőállásból 100 méteres előnnyel, látszott, hogy a célszalagot ő szakíthatja át olimpiai bajnokként.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!